Kiütéses győzelemmel tért vissza Balzsay Károly

Jó bokszot bemutatva, kiütéses győzelemmel tért vissza a ringbe szombat este Balzsay Károly, a Boksz Világszervezet (WBO) korábbi nagyközépsúlyú világbajnoka.

A profiboksz.hu internetes szaklap beszámolója szerint a nyolc hónapos szünet után öklöző magyar bunyós - a Fritz Sduneket váltó Michael Tim irányításával - a francia Aziz Daarit verte meg az Universum Box Promotion hamburgi gálájának felvezető programjában.



A nyolcmenetesre kiírt találkozó elején ugyan Daari lépett fel támadóként, de a sokat és jól mozgó Balzsay pontos megelőző, illetve kontraakciókkal nem engedte kibontakozni riválisát. Ügyesen tartotta a távolságot, és lábmunkájának köszönhetően Daari csak együtéses akciókat tudott indítani. A második felvonás végén Daari padlóra került, de a mérkőzésvezető úgy ítélte meg, hogy a francia öklöző csupán elbotlott, illetve elcsúszott. A negyedik szakasz közepén rövid időre úgy tűnt, hogy bajba került Daari, de ekkor még megúszta, az ötödikben viszont már nem: mindössze fél perce tartott a menet, amikor Balzsay egy kemény és pontos, fejre mért balkezes ütéssel padlóra küldte ellenfelét. Daari a számolás közben felállt, de szédült, ezért nem engedte őt tovább küzdeni a mérkőzésvezető. A 31 éves Balzsay ezzel a magabiztos sikerrel begyűjtötte 22. profi győzelmét, és megkezdte a visszakapaszkodást a nagyközépsúly élvonala felé.

A magyar öklöző tavaly augusztusban veszítette el világbajnoki címét, amikor Budapesten technikai KO-val kikapott a német Robert Stieglitz-től. Decemberben a szintén német Robert Gutknechttől szenvedett vereséget, s akkor úgy nyilatkozott, valószínűleg befejezi pályafutását. Februárban azonban bejelentette, hogy nem hagy fel a profi boksszal.

Az amatőrök között Európa-bajnoki ezüstérmes Balzsay 24 profi mérkőzésén kétszer szenvedett vereséget.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Hiányzó holttestek
    Colleen McCullough
    Hiányzó holttestek
    2400 Ft
    Eredeti ár: 3000 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%