A Szigetet nagyrészt a külföldiek bulizzák végig

A Sziget fesztivál napi többtízezer, sokszor 65-70 ezer látogatójának mintegy fele külföldi, ugyanakkor az egész eseményt az elejétől a végéig végigbulizó bérletesek között az arányuk csaknem 75 százalék - mondta Gerendai Károly, a Sziget ügyvezető igazgatója.

Bár a korábbi években tapasztalt folyamatos növekedés után a külföldi bérleteladások idén 2 százalékkal visszaestek, ez nem a pénzügyi válság következménye, hanem annak, hogy a francia közvetítő partnercégben változások álltak be, és most egy átmeneti időszakot élnek meg.

Ennek ellenére Franciaországban mintegy ötezer Sziget-bérlet kelt el idén, amit csak Hollandia előzött meg tízezres eladással. A fesztivál hollandiai népszerűségét Gerendai szerint jól mutatja, hogy a ottani partnercég külön „bulivonatot" indított Budapestre: ezen már útközben dj-k segítik, hogy megfelelő legyen a fesztiválhangulat, mire a magyar fővárosba érnek.

„A Sziget olyan népszerűségre tett szert Hollandiában, hogy sokan kultikus helynek tartják, egy különleges, ’egyhetes országként’ tekintenek rá, ami talán csak Koppenhága híres Christiania negyedéhez hasonlítható" - fogalmazott az ügyvezető igazgató.

A szervezők által végzett felmérés szerint a legtöbb külföldit az esemény különleges hangulata fogja meg és úgy gondolják, a Sziget több, mint egy átlagos rockfesztivál. A megkérdezettek a közösségi táborozás élménye, a szolgáltatások magas színvonala, a változatosság és a jó ár-érték arány miatt szeretik az óbudai fesztivált.

A német nyelvterületeken is elkelt idén négyezer bérlet, Olaszországban háromezer, akárcsak Nagy-Britanniában. Az olasz partnercég kívánságára egy saját kempinget alakítottak ki a Sziget területén, ahol az olaszországi látogatók sátrait külön őrzik.

Gerendai Károly kitért arra, a környező országokban csak százas nagyságrendben keltek el bérletek, de a szervezők szerint ez részben annak tudható be, hogy például a határon túli magyarok inkább megkérik magyarországi ismerőseiket, vegyék meg nekik forintban a bérleteket. Idén ennek a forint árfolyamának változásai miatt is jelentősége volt.

Európán túl is voltak vásárlások, például Új-Zélandból, Argentínából és Brazíliából.

A Sziget tavalyi újdonsága volt a Hungarikum falu, ahol a látogatók speciálisan magyar termékekkel, hagyományokkal ismerkedhettek. Mint Gerendai Károly kifejtette, idén ezt továbbfejlesztve nemcsak a gasztronómiai különlegességek körét bővítették, de a magyar iparművészek és dizájnerek megjelenését segítő WAMP - Wasárnapi Művész Piac - is megjelent a Szigeten.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%