Weöres Sándor írja egy levelében, hogy a felnőttek ott
rontják el, hogy gügyögnek a gyereknek. A gyerek pedig semmivel sem hülyébb,
mint a felnőtt, aki gügyög. Mindenkiben él egy kép arról, hogy mik a gyerekes
dolgok, és mik a felnőttesek. A Szigeten bizony semmiféle gyerek-sztereotípia
nem igazolódott be.
A hatalmas játszótér előtt egy jó félóra várakozás után
találtam egy kisfiút – ő sem volt hajlandó szóba állni a felnőttekkel. A többi
viszont, aki szóba állt, elég meglepő dolgokat mondott. A szőke tündér piros kalapban
például azt, hogy Iron Maidenre és Tankcsapdára jött. Akárcsak egy 8 éves fiú,
aki már három éve jár a Szigetre az apukájával és a 11 éves bátyjával.
Ne gondoljuk persze azt, hogy ennyi idős korban a gyerek
döntése, hogy csúszdázik-e vagy egy rockkoncerten zúz. Még csak azt sem hiszem,
hogy akár csak 5 év múlva is hasonló lesz a felállás. De az bizonyos, hogy ezek
a gyerekek elég jól érezték magukat a Szigeten.
A záró nap estéjén Varró Dani verseiből Presser Gábor
zenéjével a készülő Túl a Maszat hegyen című előadásból adtak elő részleteket a
Vígszínház színészei. Amire elég sokat kellett várni, hiszen Eszenyi Enikő nem
sajnálta az időnket, és elég hosszan promotálta a következő évad darabjait.
Mivel azonban ezt szórakoztatóan és viccesen tette, megbocsátottuk neki mi,
felnőttek is, akik alig vártuk, hogy hallhassunk valamit a dalokból. Ez ugyanis
– amellett, hogy a gyerekek is láthatóan élvezik – egy korhatár nélküli
előadás. „Közhely, de tényleg így van: 0-tól 99 éves korig ajánlom mindenkinek”
– mondja Néder Panni, a rendező, akinek ez a darab lesz a Színház- és
Filmművészeti Egyetemen a diplomarendezése.
A közönségben nem ült ott a kisfiú, aki Iron Maidenért jött.
Se a tankcsapdás kilány. Ott volt azonban az a négy testvér, akik korongozni
jöttek segíteni a Szigetre az iparművész szüleiknek. A gyerekek is pont olyan
sokfélék a Szigeten, mint a felnőttek. De legalábbis mindenképpen legalább
annyifélék, mint a szüleik. És csak egy mondta, hogy unatkozik.