Räikkönen a Ferrarira tippel

A tavalyi futamgyőztes, Kimi Räikkönen szerint idén is erős lehet a Ferrari a Belga Nagydíjon.

Räikkönen a Ferrarira tippel
A Ferrari tavalyi autója, az F60-as az elmúlt évtized talán legrosszabbul sikerült maranellói modellje volt, de a 2009-es idény második felében Kimi Räikkönen (képünkön a belgiumi pódiumon) egészen meglepő eredményeket sajtolt ki belőle, amelyek közül a belgiumi futamgyőzelem volt a csúcs. A finn imádja Spát, és úgy gondolja, volt csapata idén is sikeres lehet.

"Ott azért jó lett volna vezetni (idén is). Nagyszerű pálya, mindig is szerettem versenyezni rajta " - mondta Räikkönen Spáról a Turun Sanomatnak. "Persze jó autó is kell hozzá, de annak ellenére, hogy a tavalyi Ferrari nem volt egy csúcsjárgány, így is elég jó volt. Szerintem most is jó kilátásaik vannak. A Red Bullnak nem olyan jó a motorja, nem fognak olyan lazán nyerni (mint Magyarországon). Nehéz tippelni. A McLaren is gyors lesz az egyenesekben, Monzában pedig még erősebbek lehetnek" - nyilatkozta a Belga Nagydíjról.

Annak ellenére azonban, hogy Spában szívesen rajthoz állna újra, Räikkönen megint csak tanúbizonyságát tette, hogy már nem izgatja túlságosan a Forma-1:


"Pár versenyt egyáltalán nem láttam, és utólag sem izgatott annyira, hogy megnézzem őket. Nem szándékosan zárkózom el, egyszerűen csak nem izgat, hogy a tévén figyeljem, mit csinálnak" - mondta a pilóta, aki valószínűleg jövőre is a ralizás mellett marad.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%