Adatvédelmi botrány a drogérialáncnál

Több mint 7 millió emailcím és 150 ezer németországi ügyfél neve, postacíme és egyéb adatai kerültek ki az internetre a Schlecker drogérialánc adatbázisából.

A Magyarországon is érdekelt társaság pénteken megerősítette, hogy ügyféladatok kerültek nyilvánosságra. A Schlecker szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az adatszivárgást már megállították, számlaadatok vagy jelszavak nem jutottak ki az adatbázisból, és a probléma egy alvállalkozónál, egy külső szolgáltatónál történt - írta a Bild című német lap.

Az újság szerint egy internetkapcsolattal rendelkező közönséges számítógéppel bárki hozzáférhetett a bizalmas adatokhoz, 7,1 millió emailcímhez a Schlecker elektronikus hírlevelének címlistájából, valamint 150 ezer ügyfél teljes nevéhez, neméhez, emailjéhez és lakcíméhez.

A Schlecker ígérte, hogy a szolgáltatóval szoros együttműködésben kivizsgálják, hogy miként juthattak ki a személyes információk az adatbázisból, és a lehető leghamarabb tájékoztatják az ügyfeleket az esetről.

A Bild szerint az érintett informatikai szolgáltató dolgozik egyebek között a német pénzügyminisztériumnak, az Allianz biztosítónak és a szociáldemokrata pártnak is.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%