Alonso mindenkit lepipált
- Megjelent: 2010.08.27. 16:39|
- Frissült: 2010.08.27. 16:33
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája a Belga Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését megnyerte.
Az egyhónapos nyári szünetet követően Spa-Francorchamps-ban bőgtek fel újra a motorok, ezzel együtt az eső is rázendített. Alaposan. A víz volt az úr az első szabadedzésen, amelyet a spanyol Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok pilótája nyert meg Lewis Hamilton (McLaren) és Robert Kubica (Renault) előtt.
Sebastian Vettel (Red Bull) a 4., csapattársa, a pontversenyben éllovas Mark Webber pedig a 7. helyen zárt, kettőjük közé Adrian Sutil (Force India) és Jenson Button (McLaren) „ékelődött" be. A mercedesek különversenyében ezúttal Michael Schumacher (10.) volt a jobb, három hellyel és másfél tizeddel előzte meg Nico Rosberget.
Délután már barátságosabb időjárási körülmények között, száraz pályán kőrözhettek a pilóták. A győztes személye azonban nem változott, ismét Alonso volt a leggyorsabb 1:49.032-vel. Sutil (Force India) végzett a második helyen, a harmadik Hamilton lett.
A további sorrend: Kubica, Felipe Massa (Ferrari), Vettel, Button, Pedro de la Rosa (Sauber), Rubens Barrichello (Williams). Webber csak a 18. helyen zárt, miközben Schumi ezúttal is megelőzte Rosberget, előbbi a 12., utóbbi a 13. pozíciót szerezte meg délután.
Belga Nagydíj, 1. szabadedzés:
1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 2:00.797 - 17 kör
2. Lewis Hamilton (brit, McLaren) + 0.770 - 7
3. Robert Kubica (lengyel, Renault) + 1.284 - 14
4. Sebastian Vettel (német, Red Bull + 1.653 - 11
5. Adrian Sutil (német, Force India) + 1.849 - 14
6. Jenson Button (brit, McLaren) + 2.116 - 6
7. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) + 2.129 - 11
8. Kobajasi Kamui (japán, BMW) + 2.604 - 17
9. Rubens Barrichello (brazil, Williams) + 2.627 - 7
10. Michael Schumacher (német, Mercedes) + 2.692 - 9
11. Felipe Massa (brazil, Ferrari) + 2.804 - 17
12. Nico Hülkenberg (német, Williams) + 2.852 - 17
13. Nico Rosberg (német, Mercedes) + 2.857 - 6
14. Pedro de la Rosa (spanyol, BMW) + 3.054 - 17
15. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) + 3.348 - 12
16. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) + 3.453 - 16
17. Vitalij Petrov (orosz, Renault) + 3.893 - 15
18. Sebastien Buemi (svájci, Toro Rosso) + 4.883 - 6
19. Timo Glock (német, Virgin) + 4.900 - 18
20. Lucas di Grassi (brazil, Virgin) + 5.898 - 14
21. Jarno Trulli (olasz, Lotus) + 6.392 - 15
22. Bruno Senna (brazil, Hispania) + 6.940 - 13
23. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) + 7.158 - 15
24. Jamamoto Szakon (japán, Hispania) + 9.710 - 18
2. szabadedzés:
1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:49.032 - 25
2. Adrian Sutil (német, Force India) +0.125 - 17
3. Lewis Hamilton (brit, McLaren) +0.216 - 14
4. Robert Kubica (lengyel, Renault) +0.250 - 20
5. Felipe Massa (brazil, Ferrari) +0.556 - 23
6. Sebastian Vettel (német, Red Bull) +0.657 - 19
7. Jenson Button (brit, McLaren) +0.723 - 20
8. Pedro de la Rosa (spanyol, Sauber) +1.049 - 27
9. Rubens Barrichello (brazil, Williams) +1.096 - 22
10. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) +1.168 - 24
11. Vitalij Petrov (orosz, Renault) +1.219 - 24
12. Michael Schumacher (német, Mercedes) +1.309 - 23
13. Nico Rosberg (német, Mercedes) +1.350 - 21
14. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) +1.650 - 25
15. Nico Hülkenberg (német, Williams) +1.799 - 20
16. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) +2.488 - 17
17. Sebastien Buemi (svájci, Toro Rosso) +2.491- 25
18. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) +2.604 - 19
19. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) +4.448 - 15
20. Jarno Trulli (olasz, Lotus) +4.607 - 21
21. Lucas di Grassi (brazil, Virgin) +5.293 - 17
22. Bruno Senna (brazil, Hispania) +6.719 - 24
23. Jamamoto Szakon (japán, Hispania) +7.007 - 21
24. Timo Glock (német, Virgin) +14.147 - 3