Elhunyt Utassy József

Pénteken, a zalaegerszegi kórházban elhunyt Utassy József, Kossuth-díjas költő. A költőt a Magyar Írószövetség és a Pannon Írók Társasága saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Elhunyt Utassy József
1941. március 23-án született Ózdon, 1969-ben egyike volt a Kilencek nevű költőcsoport alapítóinak. Betegsége 1974 óta akadályozta a munkában, ennek ellenére megkerülhetetlen lírai életművet hozott létre. 2005-től élt a Zala megyei Rédicsen, ahol súlyos betegségéből felépülve még öt éven át alkotott. Ebben az időszakban két önálló kötete jelent meg, Farkasordító és Ezüst rablánc címmel, utóbbi az idei ünnepi könyvhétre.

Utassy József:
Dolgom van itt


A haláltól nem félni kell,
hanem várni: emelt fővel!
Szólongatnak már őseim:
csalnának a temetőbe.

Csak a fiam vár szótlanul,
csak ő, az egyetlen, árva.
Ő tudja csak: dolgom van itt,
és nem siettet a drága!

Munkásságáért 1978-ban József Attila-díjjal, 1989-ben és 1996-ban Déry Tibor-jutalommal, 2001-ben Balassi emlékkarddal és babérkoszorúval, 2008-ban Kossuth-díjjal, tavaly pedig Bethlen Gábor-díjjal ismerték el, utóbbit a Kilencek költői csoport tagjaként. 2001-ben az Év könyve díjat vehette át, 2002-től pedig a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt.

Kossuth-díját a magyar költészet nyelvi és formai megújításában elért eredményeiért és műveiért vehette át. Akkor az MTI-nek elmondta: költészete lényegének a pontosságot tartja.

"A lényeg, hogy lássam, halljam, érezzem, mind az öt érzékszervemmel tapasztaljam és meggyönyörítsem a világot - ezt kell nekem a betűkből megcsinálnom" - fogalmazta meg 2008-ban ars poeticáját a költő.

Főbb művei: Tüzem, lobogóm! (1969), Csillagok árvája (1977), Mézgarázdák (1980), Pokolból jövet (1981), Áve, Éva! (1981), Júdás idő (1984), Ragadozó Föld (1987), Irdatlan ég alatt (1988), Hungária Kávéház? Kávéház Hungária! (1988), Hóemberség (1989), Keserves (1991), Rezeda-álom (1991), Hol ifjúságom tűnt el (1992), Fény a bilincsen (1994), Szamárcsillag (1994), Kálvária-ének (1995), Földi szivárvány (1996), Havak hatalma (1996), Szép napkeltő holnap (1999), Hóvirágbűvölő (2000), Isten faggatása (2000), Furcsa világ (társszerző, 2000), Tüzek tüze (2001), Válogatott versek (2006), Farkasordító (2006), Ezüst rablánc (2010).

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%