Győzelemmel kezdett a Kemény-csapat

A magyar férfi vízilabda-válogatott a németek 10-8-as legyőzésével kezdte a zágrábi Európa-bajnokságot.

Győzelemmel kezdett a Kemény-csapat
A magyar férfi vízilabda-válogatott idén már negyedszer szállt vízbe a németek ellen, és Szolnokon (11-5), Békéscsabán (13-8) és a margitszigeti Vodafone-kupán (15-9) is visszavágott a júliusi, siracusi tornán elszenvedett 11-9-es vereségéért. S ami a legfontosabb: a zágrábi Európa-bajnokság vasárnapi nyitányán is a mieink győztek.

Kreuzmann gólja után Biros emberelőnyben, majd egy megúszás végén is betalált. A saját sormintát Roessing egyenlítését követően Kreuzmann folytatta, de Szécsi indítása nyomán Biros, a csapat kapitánya ismét villant, ezzel 3-3-mal zárult az első felvonás, amelyben a cserével végleg kiállított Varga Dénest elveszítette a magyar csapat.

Madaras is „veszélyeztetett" volt, miután két kiállítást szedett össze az első nyolc percben, de ő végig a vízben maradt, és ha már ott volt, a második etap elején 4-3-ra módosította az állást, ezután Biros használta ki egy fórt, átlövésből zúdította kapuba a labdát, majd Hosnyánszky éles szögből lőtt látványos gólt a rövid felső sarokba (6-3).

A második negyedben Bukowskié volt az utolsó szó (6-4), ám a folytatásban sokáig nem hallattak magukról a németek, a mieink védekezése ugyanis feljavult, Szécsi is ekapta a fonalat, így Varga Dániel, Szívós és Vámos révén sikerült meglépni a harmadik etapban. Átellenben Roessing centerből szépített, ekképp 9-5-ös magyar vezetésnél kezdődött az utolsó játékrész, amely Stamm pontos távoli lövésével és Oeler góljával indult (9-7).

Mielőtt igazán veszélyessé válhatott volna a helyzet, Hárai volt jókor jó helyen egy emberelőny megjátszásakor. Ezzel lett 10-7, bár a németek vitatták, hogy benn volt a labda. A folytatásban Oeler ismét betalált (Szécsi beleütött ugyan a labdába, de az a kapuba kötött ki), de újabb gól már nem esett, így a magyar válogatott győzelemmel rajtolt az Eb-n, amely számára hétfőn a nagy rivális szerbek elleni meccsel folytatódik.

Európa-bajnokság, Zágráb, B csoport:
Magyarország–Németország 10-8 (3-3, 3-1, 3-1, 1-3)
Gól: Biros 4, Madaras, Hosnyánszky, Varga Dániel, Szivós, Vámos, Hárai 1-1, ill. Kreuzmann, Roessing, Oeler 2-2, Bukowski, Stamm 1-1


Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%