Gyászol a magyar birkózósport

Közlekedési balesetben életét vesztette Béni István, a Magyar Birkózó Szövetség titkára. Ötvennégy éves volt.

Gyászol a magyar birkózósport
A Magyar Birkózó Szövetség hétfői tájékoztatása szerint a szövetségben 1984 óta dolgozó, 54 éves Béni István külföldi nyaralása alatt szenvedett tragikus kimenetelű közlekedési balesetet. Hazaszállításáról és temetéséről a hazai szövetség gondoskodik.

Béni István 1956. április 10-én Budapesten született. Sportszervezőként a főváros VIII. kerületi sportfelügyelőségének munkatársaként próbálhatta ki magát először, majd 1984-től a Magyar Birkózó Szövetségben dolgozott, közben folyamatosan képezte magát, elvégezte a TF sportszervezői szakát - írta a szövetség hivatalos honlapja.

Számtalan verseny szervezésnél bábáskodott, mindig nagy szakmai alázattal végezte a munkáját, amelynek köszönhetően tavaly, a vilniusi Eb-n megkapta a nemzetközi szövetségtől a FILA-érdemrend arany fokozatát. A vb-re készülő versenyzőket is megrázta a sportvezető halála, a magyarok Moszkvában érte is birkóznak majd.

(Fotó: Magyar Birkózó Szövetség)


Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%