Élő zene lesz a 4-es villamoson

Élő zene szól a magyar dal napján, szeptember 5-én és 12-én a BKV nosztalgiajáratán; az UV villamos jövő vasárnap a 4-es vonalán közlekedik majd.

A BKV szerdai tájékoztatása szerint a villamoson 2-4 fős, változatos stílust képviselő zenekarok játszanak, a járművön és a peronokon pedig ismert zenészek is feltűnnek majd.

A szerelvény menetrend szerint közlekedik délután 3 óra és este 8 óra között a 4-es villamos teljes vonalán, az utasok pedig normál díjszabás mellett, azaz érvényes jeggyel vagy bérlettel utazhatnak a különleges járaton.

A magyar dal napját először 2008-ban rendezték meg, 2009-ben már országosan ünnepeltek; 25 helyszínen, mintegy 1200 előadó tolmácsolásában szóltak minden kor és korszak magyar dalai. Idén Eger lesz a Magyar Dal fővárosa, a város szinte minden pontján szólnak majd a magyar dalok.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Csont és vér
    Kathy Reichs
    Csont és vér
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%
     A gonosz önéletrajza
    Pavel Vilikovský
    A gonosz önéletrajza
    2320 Ft
    Eredeti ár: 2900 Ft
    Megtakarítás: 20%