Fellendülőben a vallásturizmus

Célegyenesben van több milliárd forint vallási turisztikai beruházás, többek között a 3,5 milliárd forint összköltségű Hit és Egészség projekt.

A Világgazdaság csütörtöki számában készített összefoglalóból kiderül, hogy a nyírbátori önkormányzat és három egyház összefogásával megvalósuló Hit és Egészség kiemelt turisztikai projekt keretében Nyírbátorban a Sárkány termál- és gyógyfürdő 1,57 milliárd forintba, a római katolikus templom 450 millió forintba, a református templom 280 millió forintba, a műemlék sétány 350 millió forintba és a Báthory-várkastély panoptikum 100 millió forintba kerül. A program keretében Máriapócson 480 millió forintot fordítanak a görög katolikus kegytemplomra.

A cikk beszámol arról is, hogy Pannonhalmán a bencések 1,56 milliárd forint uniós forrást nyertek el az apátság fejlesztésére.

Ezek eredményeként a jelenlegi évi 120 ezer látogatói létszám megduplázását várják.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Hiányzó holttestek
    Colleen McCullough
    Hiányzó holttestek
    2400 Ft
    Eredeti ár: 3000 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%