Sztáredzők az ötbírós rendszer mellett

Az európai élcsapatok vezetőedzői elégedettek a kontinens szövetsége (UEFA) által nemrégiben bevezetett, úgynevezett ötbírós rendszerrel.

Sztáredzők az ötbírós rendszer mellett

"Mindenki nagyon pozitívan nyilatkozott erről a kísérletről" - mondta Andy Roxburgh, az UEFA technikai igazgatója. "Akárcsak Michel Platini elnök, a szakemberek is úgy gondolják, hogy amennyire csak lehet, humánusnak kell maradni."

A mostani szezonban a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában, valamint az Európa-bajnoki selejtezőkön is öt bíró ténykedik majd a pályán: a fő játékvezető mellett négy asszisztens lesz, közülük ketten kizárólag a 16-oson belüli eseteket figyelik.

A kétnapos összejövetelen olyan kiváló edzőkkel egyeztettek az UEFA illetékesei, mint Carlo Ancelotti (Chelsea), Alex Ferguson (Manchester United), Josep Guardiola (Barcelona), Felix Magath (Schalke), José Mourinho (Real Madrid) és Claude Puel (Olympique Lyon).

Az UEFA illetékesei arról is tárgyaltak a trénerekkel, hogy egy párharc összesítésében esetleg eltöröljék az idegenben lőtt több gól szabályát, ám az edzők ezt elvetették, így várhatóan minden marad a régiben.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Hiányzó holttestek
    Colleen McCullough
    Hiányzó holttestek
    2400 Ft
    Eredeti ár: 3000 Ft
    Megtakarítás: 20%