Jirí Menzelnek tetszett a Sose halunk meg

Elismerően beszélt Jirí Menzel a Koltai Róbert egykori filmsikeréből készült Sose halunk meg című musicalről. Az Oscar-díjas rendező a szombati bemutató megtekintése után elmondta: sikeres és remek előadásnak tartja a produkciót, és örömmel vinné színre azt Csehországban.

Menzel elismeréssel szólt arról is, hogy bár a rossz időjárási körülmények miatt az eredeti helyszín, a Kincsem Park helyett Körcsarnokban mutatták be a Sose halunk meg-et, a váratlan helyszíncsere ellenére is hibátlan előadás született. "Improvizálniuk kellett az alkotóknak, ennek ellenére én egyetlen hibát sem fedeztem fel" - mondta.

A cseh rendező ugyanakkor kiemelte: a további tárgyalásoktól függ, bemutatják-e Csehországban is a musicalt. "Én a rendező vagyok, a csehországi előadás a producerektől függ" - tette hozzá. Menzel elárulta, a film segített neki megérteni az előadást. Elmondta, noha majdnem minden családban előfordul egy-egy olyan "fekete bárány", mint a darabbeli Gyuszi bácsi, neki nincsenek ilyen emlékei a Menzel-családról. "Polgári családból származom, ha más nem, akkor én lehettem a többiek szemében ez a figura" - tette hozzá, majd arról is beszélt, hogy a két ország hasonló történelmi-kulturális múltja ellenére a csehek szemében valószínűleg érdekesen fest majd Gyuszi bácsi alakja. "A csehekből - azt hiszem - hiányzik ez a temperamentum" - vélekedett.

Jirí Menzel a jövő hónapban újra Magyarországra érkezik, ő lesz az október 4. és 10. között tartandó II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének elnöke. Mint elmondta, jelenleg a következő filmtervén gondolkodik, de a további kérdéseket azzal hárította el, hogy egyelőre ő sem tudja, miről forgat majd. Azt azonban leszögezte, örökre szakított a dokumentumfilmekkel. Július elején mutatták be ugyanis a Dubrovniki Filmfesztiválon a 72 éves rendező első dokumentumfilmjét, Az én Dubrovnikomot, amelyet a horvát televízió felkérésére készített. "Nem vagyok elégedett a végeredménnyel" - indokolta a döntését.

A Sose halunk meg a jövő héttől egy 16 állomásos vidéki előadás-sorozatra indul: többek között a szegedi, a soproni, a győri, a kaposvári, a miskolci és a dabasi sportcsarnokban adják elő, a turné október 9-én zárul.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Csont és vér
    Kathy Reichs
    Csont és vér
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Vámpírakadémia: Vérvonalak
    Richelle Mead
    Vámpírakadémia: Vérvonalak
    2533 Ft
    Eredeti ár: 2980 Ft
    Megtakarítás: 15%