Vasárnap a Nyári Zsidófesztivál keretein belül a Syma sportcsarnokban lépett fel Matthew Paul Miller, azaz Matisyahu. Az első zenész, akinek eszébe jutott ortodox zsidó gúnyában színpadra lépni és a legmélyebb pszichedelikus dubos zenei alapokra elmélkedni a judaizmus kérdéseiről és jelenkori világunk problémáiról.
A 31 éves énekes bár a konzervatív zsidó hagyományok előírásai szerint nevelték, sokáig nem tanúsított különösebb érdeklődést a vallás iránt. 17 évesen, egy Izraelben töltött szemeszter alatt kezdett egyre inkább az ortodox irányzat hatása alá kerülni. Később a Chabad Lubavics vallási közösség keretein belül kezdett élni, de a zene iránti érdeklődése ide is elkísérte. 2004-ben egy független kiadónál jelent meg első kislemeze, ezt pedig azóta három album és két koncertfelvétel követte. Zenéje különös keveréke a reaggaenek és a rocknak, zsidó zenei témákkal körítve.
GALÉRIA
A Syma csarnok a fellépés kezdetén még elég szellős képet mutatott és a hangulat sem volt különösebben emelkedett. Bár a zenekar remekül játszott, a színpadon ácsorgó Matisyahu inkább tűnt rezignáltnak és rosszkedvűnek, mint a világbékét és a vallás nyújtotta felszabadulást hirdető boldog prófétának. A koncert kezdőszámainak nagy része is igen lassú, dubos fortyogás volt, nem rázta fel a közönséget, akik a büfék előtt kígyózó sorok láttán hamar azonos hullámhosszra kerültek az énekessel.
Már lassan egy órája zajlott a koncert, amikor végre kevesebb lett a visszhang effekt a gitárokon és már a dobosnak is mindkét kezét igénybe vették a gyorsabb ütemek, előkerültek a pattogósabb reggae nóták. Matisyahunál úgy tűnt mintha elmúlt volna a nyugtatók hatása és az énekes elkezdett mozogni(!) a színpadon, sőt mégha lassan, komótosan is, de olykor ugrált és táncolt is.
Bár Matisyahut általában úgy írják le, mint a reggae zenészt, aki haszid zsidó maskarában osztja az igét beatboxolva, igazából ruházatában semmi különös, tradicionális elem nem volt észrevehető a budapesti fellépésén. A nagy szakállán, a kipán és a ciceszen (a vallásos zsidó férfiak által a ruha alatt állandóan hordott madzagokban végződő mellényen) kívül nem volt rajta hagyományos vallásos ruházat.
Bőszárú farmerban és hétköznapi csíkos pólóban énekelt arról, hogy a mai ifjúság a világ motorja, vagy éppen afro-amerikai szlenggel rappelt a teremtővel való kiegyensúlyozott viszonyáról. Az utolsó szám befejeztével a közönség nem engedte el a zenekart, akik ettől belelkesülve több mint félórát játszottak még ráadásként.
A koncert végére a közönség is átvette a melankóliából kigyógyult énekes pozitív kisugárzását és a tömeg együtt énekelte a dalokat a szakállas reggae fenoménnal, akinek, ha csak 2 órára is, de elhittük, hogy eljöhet a világbéke.