Olasz meló: nem lesz könnyű, de irány a döntő!

A háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás a FigyelőNetnek elmondta, döntőbe várja Kemény Dénes csapatát a zágrábi Eb-n, de szerinte nem lesz sétagalopp az olaszok elleni elődöntő.

Olasz meló: nem lesz könnyű, de irány a döntő!

A háromszoros olimpiai aranyérmes, a nemzeti csapattól a pekingi ötkarikás viadalt követően elköszönt centert Máltán értük utol - ott követi nyomon a férfi vízilabda-válogatott Európa-bajnoki szereplését, és szurkol Kemény Dénes csapatának.

„Természetesen azt szeretném, hogy döntőbe kerüljön a magyar válogatott, és erre jó esély is kínálkozik, hiszen a versenyben lévő csapatok közül számunkra talán az olaszok legideálisabb ellenfelek" - mondta a FigyelőNetnek „Papesz" becenévre hallgató pólós.

A fentiekhez azonban sietve hozzátette: „Ne gondolja senki, hogy az elődöntő sétagalopp lesz. Olaszország jelenlegi válogatottját mélyrehatóan ugyan nem ismerem, de az kitűnt, hogy nagyon egységes csapatról van szó, nem véletlenül lett második a miénknél valamivel erősebb csoportban. Egyébként pedig nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, ezt bizonyítja, hogy a vb-döntős spanyolok még a hat közé sem jutottak be..."

Dr. Molnár Tamás a magyarok szereplése kapcsán elmondta, eddig hullámzó volt a Kemény-csapat teljesítménye Zágrábban, akadtak jobb (az élre természetesen a szerbek elleni győztes csata kívánkozik) és gyengébb, a vártnál szorosabb mérkőzései is, de az mindenképpen figyelemreméltó, hogy az Eb-n egyedül már csak a mi fiaink veretlenek.

Egyébként se feledjük: a zágrábi torna az olimpiára felkészülés egyik fontos állomása. A kiváló center amondó, Kemény Dénes szövetségi kapitány hivatott eldönteni azt, hogy két évvel a londoni játékok előtt ott tart-e a formálódó csapata, ahol ilyenkor tartania kell(ene), de szerinte abszolút elfogadható eredmény, hogy egy világeseményen, a kontinensviadalon elődöntős a társaság. „És hol van még a vége?" - tette fel a költői kérdést Dr. Molnár Tamás. Arra a feltevésre, hogy esetleg a dobogó első helye lehet-e a végállomás, úgy válaszolt: „Elődöntőt játszik a magyar, az esély tehát adott..."


Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek

Olvasta már?

    MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
    ÚJÉVI IFJÚSÁGI HANGVERSENY Haydn: A teremtés – oratórium-keresztmetszet (2012.01.01.)

    A grandiózus mű gondosan válogatott részletei gyermekek és fiatalok számára Fischer Ádámmal, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara közreműködésével.
     Hiányzó holttestek
    Colleen McCullough
    Hiányzó holttestek
    2400 Ft
    Eredeti ár: 3000 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%