Hatan vinnék a frekvenciákat

Négyen pályáznak mindkét meghirdetett rádiós frekvenciára, ringbe száll a Danubius és a Sláger is.

Összesen hat cég adta be pályázatát a mai napon az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) által meghirdetett két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának hasznosítására. A Danubius és a Sláger jelenlegi jogosultságaira egyaránt négy-négy pályázat érkezett be, a Danubius mindkét frekvenciáért ringbe száll, és így tesz a Zene Rádió Országos Kereskedőház Zrt. is. Saját műsorszolgáltatási jogosultsáért harcba indul a Sláger is, míg a Danubius helyét többek között a Juventus venné át.


Az 1-es sorszámú (jelenlegi Danubius) jogosultságra a Danubius Rádió Műsorszolgáltató Zrt., az ADVENIO Műsorszolgáltató Zrt., a Zene Rádió Országos Kereskedőház Zrt. és a Rádió Juventus Műsorszolgáltató Zrt. nyújtott be pályázatot. A 2-es sorszámú (jelenlegi Sláger) jogosultságért a Danubius Rádió Műsorszolgáltató Zrt., az FM1 Konzorcium, a Sláger Rádió Zrt. és a Zene Rádió Országos Kereskedőház Zrt. száll harcba.


Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) július 20-án fogadta el a pályázat végleges szöveget. A kiírás szövege szerint a 2011. július 1-ig tartó első szakaszra ajánlhatnak meg 350 és 700 millió forint közötti díjat az indulók, míg a hétéves koncesszió hátralévő részére – a 200 milliós fix összeg mellett – a nettó árbevétel legalább nyolc százalékával indulhatnak; felső határt pedig nem állapított meg a testület, amely korábban a bevétel 10-15 százalékában szabta volna meg ezt a tételt.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


Olvasta már?

     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%