Zuhant az Axel Springer profitja

Majdnem a felére esett a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező német Axel Springer lapkiadó profitja tavaly. A visszaesés főként a hirdetési piac pangása miatt következett be.

A társaság adózott eredménye 303 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 560 millióról. A cég szerdai közlése szerint a bevételek 4,3 százalékkal 2,61 milliárd euróra zsugorodtak. Az Axel Springer egyik legfontosabb piacán, Közép-Kelet-Európában nagyobb volt a visszaesés, mint Németországban, ahol a csoport lapjai viszonylag jól szerepeltek a válság ellenére. Az EBITDA ((kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény) 31 százalékkal 333,7 millió euróra mérséklődött.

A Magyarországon több megyei hírlapot, női magazint, illetve a Világgazdaság című napilapot is kiadó társaság vezetése arra számít, hogy az idén 10 százalékkal növekszik az EBITDA 2009-hez képest. A költségcsökkentési program folytatásának eredményeképpen, a bevételeket nagyjából a tavalyi szinte várják. A csoport forgalmának egyötödét adó digitális média üzletág bevétele 4,7 százalékkal nőtt.

A vezetés részvényenként 4,40 euró osztalék kifizetésére tett javaslatot, ez ugyanannyi, mint 2008-ban.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


Olvasta már?

     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%