Öt százalékkal drágul a gáz

A gázártámogatásra jogosult lakossági fogyasztók átlagosan 5 százalékos, míg a támogatásra nem jogusultak átlagosan 8,3-11,4 százalékos gázemelkedést érzékelhetnek január elsejétől - értesült a Népszava kormányzati forrásokból. Kóka János szombaton megerősítette a hírt.

A nem lakossági - a nagy, illetve ipari fogyasztói - földgázárak várhatóan 4,3 százalékkal emelkednek. A lakossági árak emelése eltérően érinti az egyes jövedelmi sávba tartozó fogyasztókat, mert az áremeléssel egyidejűleg módosulnak a gázártámogatásra jogosultak jövedelme alapján több csoportra osztó sávhatárok. Mindez átlagosan 2-3 százalékos távhődíjemelést is eredményezhet.

A kormány a héten tárgyalt arról is, hogy további gázáremelésre is szükség lehet jövő nyártól, ha tartósan marad a jelenlegi magas világpiaci nyersolajár - írta a lap.

Öt százalék lesz a gázáremelés mértéke 2008. január 1-től – erősítette meg szombaton Kóka János, az SZDSZ elnöke, ugyanakkor hangsúlyozta, ez az arány még mindig nem tükrözi a világpiaci árak emelkedését. Cser-Palkovics András, a legnagyobb ellenzéki párt helyettes szóvivője közleményében úgy fogalmazott: az ötszázalékos gázáremelés "hivatalosan" nem is létezik, hiszen a szocialisták nem ezt ígérték az elmúlt években.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     1000 termékdesign
    Eric Chan
    1000 termékdesign
    5946 Ft
    Eredeti ár: 6995 Ft
    Megtakarítás: 15%
     10 szokás, ami gazdaggá tesz
    Keith Cameron Smith
    10 szokás, ami gazdaggá tesz
    1267 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 15%