A férfiak tudatosabban váltanak biztosítót

A férfiak, a középkorúak, az érettségizettek, továbbá a havi 200 ezer forintnál többet keresők azok, akik idén leginkább tervezik, hogy másikra cserélik a kötelező gépjármű felelősségbiztosítójukat - közölte a kutatási eredményét a Gfk Hungária.

Egy évvel ezelőtt az autósok negyede tervezte azt, hogy összehasonlítja a jelenlegi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díját a piacon lévő többi biztosítóéval. Idén ez az arány már 41 százalék. Az összehasonlítást, illetve váltást tervezők többsége a 30-49 éves korosztályba tartozó férfi, aki érettségizett, és a jövedelme meghaladja a 200 ezer forintot.

A megkérdezett váltani szándékozók kétharmada az interneten keresi ki a számára legkedvezőbb biztosítót, míg egynegyedük az újságokban megjelent tarifa-táblázatokból tájékozódik. Viszont a lapok tarifa-példái is az internetes - on-line - alkuszok honlapjai alapján készülnek.

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. viszont arra hívja fel közleményében a figyelmet, hogy a másfél százezer motorkerékpár kötelező biztosítását mostohán kezelik a biztosítók. Például az Aegon, a Generali, a Genertel és az Allianz 5-25 százalékos emelést hajtottak végre.

Több biztosító viszont szegmensekre osztotta ezt az alpiacot is, és a kisebb kockázatú csoportoknál csökkentette a díjat. Ezt tette a TIR Biztosító Egyesület állományát átvett AIM Biztosító, a Groupama-Garancia, és a K&H Biztosító is.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     1000 kereskedelmi grafika
    1000 kereskedelmi grafika
    5096 Ft
    Eredeti ár: 5995 Ft
    Megtakarítás: 15%
     1000 termékdesign
    Eric Chan
    1000 termékdesign
    5946 Ft
    Eredeti ár: 6995 Ft
    Megtakarítás: 15%