Gázerőmű épül Battonyán

Elhelyezték annak az összesen 2.7 milliárd forintba kerülő erőműnek az alapkövét pénteken, amelyet alacsony éghetőgáz-tartalmú földgázzal fognak működtetni Battonyán.

Karsai József, a város polgármestere elmondta: a hat gázmotorral működő, óránként hat megawatt teljesítményű erőmű megépítését az tette lehetővé, hogy az úgynevezett inertes gáz, vagyis az olajbányászat során fel nem használt és a földbe visszasajtolt alapanyag bányajáradéka a korábbi 65 százalékról nyolc százalékra csökkent. Így a Molnak már érdemes azt újra felszínre hozni és az erőmű számára értékesíteni.

A város egyébként két szegedi társasággal közösen létrehozta a Battonyai Energiapark Kft.-t. A cégben az önkormányzatnak 24 százalékos üzletrésze van. Az építkezés költségeihez két pályázaton nyertek el csaknem egymilliárd forintot, további egymilliárdot hitelből biztosítanak, míg 700 millió forint a saját forrása a társaságnak. A gázmotoros erőmű várhatóan még az idei év végén megkezdi a működését.

Karsai József arra számít, hogy az olcsón előállított villamos energia, valamint a keletkező hulladékhő és melegvíz felhasználásával további beruházásokra kerülhet sor az erőmű környezetében. Így a tervek között szerepel egy üvegház, egy bioetanol-üzem és egy hűtőház megépítése is.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     1000 termékdesign
    Eric Chan
    1000 termékdesign
    5946 Ft
    Eredeti ár: 6995 Ft
    Megtakarítás: 15%
     1000 kereskedelmi grafika
    1000 kereskedelmi grafika
    5096 Ft
    Eredeti ár: 5995 Ft
    Megtakarítás: 15%