Egekben a benzinár – csökken a fogyasztás

A már szinte közmondásosan árrugalmatlan magyar benzinfogyasztásra mégiscsak hatással van az ár, a júliusi jövedékiadó-emelés jelentősen visszavetette azt. Legdrasztikusabban a 98-as benzin fogyasztása esett vissza tavaly.

Egekben a benzinár – csökken a fogyasztás
Tavaly júliustól csökkent a hazai üzemanyag-fogyasztás, összhangban az árak megugrásával – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), illetve a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adataiból.

A benzinfogyasztás 2009 harmadik negyedévében mintegy 5 százalékkal csökkent, a gázolajfogyasztás pedig nagyjából szinten maradt – jóllehet ez utóbbinak a fogyasztása dinamikusan, 6 százalék fölött nőtt az első félévben.

A benzinfogyasztás – annak éppen alacsony ára ellenére – paradox módon csökkent 2009 első negyedévében is, csak a második negyedévben váltott át növekedésre. Ehhez valószínűleg köze van annak is, hogy az első negyedévben járt 317 fölött is az euró, a második negyedévre már a viszonylagos megnyugvás, konszolidálódás volt a jellemző.
ss

A benzin, illetve a gázolaj átlagárának és eladott mennyiségének változása 2008-ban (az eladott mennyiségnél a negyedéves adatok változása százalékban, év/év alapon)
Forrás: Holtankoljak.hu, Magyar Ásványolajipari Szövetség

A Magyar Ásványolaj Szövetség által közölt számokból kitűnik, a 98-as benzin iránti kereslet esett vissza a legdrasztikusabban, 11,8 százalékkal kevesebbet adtak el belőle 2009-ben 2008-hoz képest. Márpedig a gyár által elvártnál alacsonyabb oktánszámú benzint használni kopogásos égéshez vezet, így nem biztos, hogy jó ötlet így spórolni. Aki viszont korábban a gyári elvárásnál magasabb oktánszámú benzint használt, az biztosan jót tett a pénztárcájának, ha fölhagyott ezzel a szokásával. A 95-ös benzin fogyasztása éves szinten 2,2 százalékkal esett vissza tavaly.

Korlátozták a járműhasználatot

A fogyasztás csökkenése vélhetően inkább arra utal, hogy az autósok igyekeztek korlátozni a gépjárműhasználatot, és valószínűleg kevésbé jellemző az autó huzamosabb időre történő letétele – vélte az fn.hu kérdésére Suppán Gergely, a Takarékbank makróelemzője. Az elemző szerint világos az összefüggés a júliusi áfa- és jövedékiadó-emelés nyomán megdráguló üzemanyagok és a fogyasztás csökkenése között.
ww

Értékesített üzemanyag literben. Forrás: Magyar Ásványolajipari Szövetség


Az újabb adóemelések nyomán történt egy nagy áremelkedés idén januárban is, a 2010-es üzemanyag-fogyasztásról egyelőre nem állnak rendelkezésre információk. Annyi azért sejthető, a 95-ös benzin 330, a gázolaj 303 forintos átlagos ára (a holtankoljak.hu adatai) nem a nyakló nélküli autózgatásra biztatnak (s a januári adatokból majd – mint arra Suppán figyelmeztetett – korai lesz még mély következtetéseket levonni, mivel az idei januári időjárás rosszabb volt a tavalyinál, s ez is nagy mértékben befolyásolhatja az adatot).

Nem keresletalapú az árképzés

Bizonyára szívesen hinnék az autósok, hogy a fogyasztás csökkenése befolyásolja a Molt a nagykereskedelmi árak kialakításában, ám ez aligha valószínű.

A Mol ugyanis – mint a GVH egy korábbi vizsgálata nyomán kiderült - az üzemanyagárak esetében a mediterrán jegyzést követi, a genovai dollárban számolt termékárakhoz hozzászámítja, mennyibe kerülne leszállítani Magyarországra vonaton, s ez az alapja a Mol-üzemanyagok nagykereskedelmi árának, lényegében függetlenül a cég valós költségeitől.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     1000 termékdesign
    Eric Chan
    1000 termékdesign
    5946 Ft
    Eredeti ár: 6995 Ft
    Megtakarítás: 15%
     10 alapelv
    Edward Ludbrook
    10 alapelv
    1403 Ft
    Eredeti ár: 1650 Ft
    Megtakarítás: 15%