Rálőttek a rendőrpalotára

A Teve utcai rendőrszékházat ért éjszakai támadás miatt megerősítette a Parlament, a képviselői irodaház, a minisztériumok és más kiemelt objektumok védelmét a Köztársasági Őrezred. A múlt héten a kancelláriaminiszter közintézmények elleni támadás veszélyére hívta fel a figyelmet.

Golyóálló mellényes, géppisztolyos rendőrök őrzik a Parlamentet és a képviselői irodaházat. Keddre virradóra sorozatlövő fegyverrel lőttek rá a Teve utca és a Róbert Károly körút felől, kevéssel hajnali fél kettő előtt a Rendőrségi Igazgatási Központ fővárosi, Teve utcai épületére. Mint azt Garamvölgyi László elmondta: a hatodik és tizenharmadik emelet között érték lövések az épületet. Személyi sérülés nem történt. A szóvivő egyébként nem tud bemenni az irodájába, mert lövés ért egy vízvezetéket, és emiatt elöntötte a víz a helyiséget.

A sorozatot feltehetően nem egy elhaladó gépkocsiból, hanem álló helyzetből adták le. A rendőrség ugyanis több mint tíz lőszerhüvelyt talált József Attila Színház parkolójában a földön. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az egyelőre annyit mondott, hogy a támadásnak szemtanúi is voltak. A rendőrök már elemzik a térfigyelő kamerák által készített képeket - tette hozzá.

Helyszíni képriportunk megtekintéséhez kattintson a képre!

A helyszíni szemle kezdetén 15 bemeneti lyukat számoltak meg, de néhány irodát több irányból - a Teve utca felől és a Róbert Károly körút irányából is - értek lövések. A Népszabadság internetes portáljának információja szerint éjjel 1 óra 20 perckor egy sötét színű, feltehetően fekete - elöl rendszám nélküli - Volkswagen Golf hajtott végig a Teve utcán a Róbert Károly körút irányába, majd feltehetően egy AK típusú gépkarabélyból több sorozatot lőttek ki a rendőrség Teve utcai központjának úgynevezett - ORFK szárnyára-, azaz a Teve utca és a Róbert Károly körút felé eső épületrészre. Az ORFK szóvivője ezt az információt egyelőre nem erősítette meg az MTI-nek.

Lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt rendelt el nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) – tájékoztatta kedden, kora reggel az MTI-t Horváczy Emese, az NNYI szóvivője. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt jelentette, hogy az épületet szalagokkal körülzárták, és géppisztolyos, golyóálló mellényt viselő rendőrök járőröznek körülötte.

A múlt hét csütörtökön Szilvásy György kancelláriaminiszter arra hívta fel a figyelmét Lázár Jánosnak (Fidesz) és Simicskó Istvánnak (KDNP), hogy a Nemzetbiztonsági Kabinet szerdai ülésén kapott tájékoztatás szerint szélsőséges csoportoknak az a szándéka, hogy „összehangolt akcióikkal megzavarják a március 15-ei nemzeti ünnepet, és nem zárható ki a konkrét támadás sem egyes közintézmények ellen".

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Száguldó cirkusz 2011-2012
    Simon István
    Száguldó cirkusz 2011-2012
    4792 Ft
    Eredeti ár: 5990 Ft
    Megtakarítás: 20%