Egész iskoláját rettegésben tartja egy diáklány
- Megjelent: 2008.03.27. 16:13|
- Frissült: 2008.03.27. 16:15
Újabb, pedagógusokat ért atrocitás került nyilvánosságra: egy kaposvári szakiskolás lány becsmérelte, leköpte tanárait és terrorizálta diáktársait.
Egy 17 éves kaposvári diáklány egyik tanárát durván becsmérelte, lekurvázta, egy másik tanárát leköpte, a diáktársait pedig rendszeresen terrorizálja. A tanárok tehetetlenek, a szülők együttműködésére nem számíthatnak, s köti őket a 18 éves tankötelezettség is - számolt be a Somogyi Hírlap.
A lány osztályfőnöke az MTI-nek elmondta: a tanuló szinte minden tárgyból megbukott, s tavaly is évismétlésre kötelezett diákkal nem csak az osztályfőnökének vannak problémái, a lány a diáktársait is terrorizálja. Egyszer meggyújtotta egyik társa haját, elvette osztálytársai telefonját. A többi tanár is hasonló problémákra panaszkodott - egyiküket pirosra festett tamponnal dobálta meg, másikukat leköpte - így a lány ügyében már tavaly fegyelmi tárgyalást tartott az iskola.
A határozatot a lány törvényes képviselője a bíróságon megtámadta, s számára kedvező döntés született - mondta el Tóth Imre, a Széchenyi István kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója. Ezzel kapcsolatban a Somogy Megyei Bíróság szóvivője tudatta, hogy a bíróság 2007 áprilisában alaki hibára hivatkozva utasította el a kaposvári szakiskola a diáklány ügyében hozott korábbi fegyelmi határozatát.
Az igazgató kedden konferenciabeszélgetést folytatott Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsmannal, aki egyértelművé tette: az iskolából 18 év alatti gyereket csak nagyon súlyos fegyelmi vétség - tulajdonképpen csak súlyos fizikai erőszak elkövetése - után lehet eltávolítani. Csütörtökön délután a tanárok a fenntartó önkormányzat képviselőinek részvételével értekezletet tartanak, hogy megbeszéljék a továbbiakat.