Orbán Sólyom helyére tör?

Stumpf István szerint lehetséges, hogy Orbán Viktor is szóba kerülhet egy megerősített államfői szerepkörre. Szakértők szerint bár a felvetés csak egy trükk, de elképzelhető forgatókönyv.

Kéri László a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: a „találgatások világa", hogy Orbán Viktor habitusának megfelelő szerepkör lenne-e egy erős köztársasági elnöki pozíció. Ha egy éven belül választások lesznek, nagy Fidesz-győzelemre lehet számítani, ha pedig ez a győzelem kétharmados lenne, Orbán valószínűleg nem kérné magának a miniszterelnöki posztot. Kéri László szerint ugyanis egy kétharmados többséggel rendelkező kormányt vezetni számára pusztán „adminisztrációs" feladat lenne, s nem igazi politikai kihívás. Másrészt: kétharmados többséggel már lehetne módosítani az alkotmányt, így az államfői jogkört is lehetne erősíteni.


Kéri szerint Orbán Viktoron látszik a változás az 1998-as miniszterelnöki habitusához képest; akkor egy „ügyintéző-ügygondnok" kormányfő volt, minden rajta keresztül intéződött el. Most már sokkal inkább „a nemzet spirituális vezetőjének" szerepe áll hozzá közel, a mai orbáni habitusnak épp ezért jobban megfelelne a nemzetreprezentáció, egy, a mostaninál politikusabb köztársasági elnöki szerep. A politológus úgy véli: ha lesz lehetősége a Fidesz elnökének, hogy egy ilyen pozíciót foglaljon el, nyilvánvalóan nem fog habozni. Annál is inkább nem, mivel legalább 6-8 alkalmas, potenciális miniszterelnök-jelöltet tudna megnevezni a Fidesz egy nagy választási győzelem után.

Stumpf István gondolatai nem lennének politikailag kiemelten érdekesek, ha nem vetette volna fel Orbán Viktor számára elfoglalható pozícióként az alkotmányosan megerősített államfői posztot – mondta a Népszabadságnak Somogyi Zoltán, a Political Capital Institute igazgatója. E gondolat elültetése a közvéleményben ugyanis Orbán számára biztosít játékteret, hiszen a volt miniszterelnök utóbb eldöntheti, mi hoz számára több szavazatot a 2010-es választásokon. Az, ha ő a Fidesz miniszterelnök-jelöltje, vagy ha valaki más, kevésbé megosztó politikus. Visszalépni a miniszterelnök-jelöltségtől, presztízsveszteség nélkül, köztársaságielnök-jelöltként lehet. Mindazzal együtt, hogy ez természetesen trükk: a választási győzelem után Orbán Viktor ténylegesen és nyugodtan választhat majd a két pozíció közül.

A Stumpf-féle gondolatnak mellékhatásai is vannak: a baloldalon komoly a félelem egy esetleges - de egyébként korántsem könnyen elérhető - fideszes kétharmados többségtől. Így, ezek a javaslatok arra is alkalmasak, hogy a Fidesszel szemben álló politikai erők mozgósítsanak minden olyan választót, aki tart egy Fidesz által tervezett alkotmánymódosítástól - tette hozzá a lapnak Somogyi Zoltán.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Hiányzó holttestek
    Colleen McCullough
    Hiányzó holttestek
    2400 Ft
    Eredeti ár: 3000 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%