Kaposváron már működik a "Segély helyett munkát!" program

Kaposvár polgármestere egyetért azokkal az önkormányzatokkal, amelyek munkához kötnék a különböző segélyek kifizetését, azt azonban álláspontja szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy vannak, akik önhibájukon kívül nem dolgoznak.

Szita Károly, a város fideszes vezetője szerint Kaposváron mintegy tíz évvel ezelőtt elindított "Segély helyett munkát!" program ma már sikeresnek mondható, és követésre ajánlható más önkormányzatok számára is.

Legalábbis azok számára, amelyek ezt önként vállalt feladatként be tudják illeszteni a gazdálkodásukba, ugyanis ez saját forrást igényel az önkormányzattól, ráadásul a közmunkát vállalók számára kifizetett munkabér járulékköteles, ezért az önkormányzatnak ez többe kerül, mint ha "csak" segélyt adna - tette hozzá.

Ennek ellenére Kaposvár vállalta ezt a pluszterhet, mert a tapasztalatok szerint a programban résztvevők könnyebben tudnak visszailleszkedni a munka világába - magyarázta a polgármester.

Már 90 százalék vállal közmunkát

Közölte: míg korábban az érintettek 30-40 százaléka vállalt közmunkát, jelenleg 90 százalékuk. Ők havonta 10 munkanap ledolgozásáért kapják meg az önkormányzattól a mindenkori minimálbér időarányos részét a kötelező segélyeken felül.

Egyetért a módosítással

Szita Károly tájékoztatása szerint Kaposvár önkormányzata évente több mint 900 millió forintot költ szociális támogatásokra, amelyből csaknem 800 millió forintot 14, törvény által meghatározott jogcímen, a fennmaradó hányadot pedig 13, munkához kötött jogcímen folyósít.

Előbbiben nincs mérlegelési lehetősége az önkormányzatnak - mondta a polgármester, aki egyetért a törvénymódosítás szükségességével, s azt tartaná célravezetőnek, ha az önkormányzatok a kötelezően előírt segélyezési jogcímek legalább 60 százalékában feltételekhez köthetnék a kifizetéseket.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%