Százmilliárd forint jut Közép-Magyarországnak

Új szakasz kezdődik a közép-magyarországi térség fejlesztésében, mivel ezekben a napokban megkezdődik a Közép-Magyarországi Akcióterv társadalmi vitája - hangoztatta Varju László, a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.

A Közép-Magyarországi Akcióterv finanszírozására a következő két évben, azaz 2009-1010-ben mintegy 100 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből a forrásból hozzávetőleg 40 milliárd forintot kívánnak gazdaságfejlesztésre, és több mint 20 milliárd forintot a településmegújítási programok megvalósítására fordítani.

Emellett természetesen jut az átmenő forgalom csillapítására, valamint számos, a sajtótájékoztatón közelebbről nem részletezett helyi fejlesztés megvalósítására is.

42 milliós forrás

A központi régió fejlesztési testületének vezetője beszélt arról is, hogy a múlt évben, a Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat (TRFC) programra beérkezett pályázatok közül 13-at ítéltek megvalósíthatónak a bírálók. A pályázatok nyertesei összesen 42 millió forint forrást kaptak a fejlesztések megvalósítására. Ezek közül pályáztak községek kertépítésre, közterület-rendezésre, a gyerekek biztonságának növelésére, valamint falukép-javításra és kommunikációs tevékenységre is.

A Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács pénteki ülésén foglalkoztat a hazai forrásból finanszírozandó 2009-2013. évi Regionális Területfejlesztési Operatív Program (RTOP) tervezetével is. E program keretében mintegy 60 milliárd forintot szeretnének felhasználni a központi régióban útfelújításra, a települések vonzerejének fejlesztésére, az egészségügy korszerűsítésére, valamint a városi közterületek fejlesztésére.

42 pályázat

Varju László tájékoztatta az újságírókat arról is, hogy a Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében Pest megyében 42 pályázat nyert mintegy 9 milliárd forintot. A program keretében a fővárosban öt nyertes pályázat volt, amelynek értéke több mint egymilliárd forint.

Az elnök hozzátette: a központi régióban az oktatási intézmények felújítására nagy az igény, főleg a budapesti agglomerációban, mivel sokan kiköltöznek a fővárosból a környező településekre.



Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

    Szavazás

    Mihez kezdjünk, ha befagy a Duna?
    Kapcsolódó cikkünk>>

    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%