Összeért a bringaút

Már két keréken is biztonságosan megközelíthető lesz Székesfehérvárról a Velencei-tó, hétfőn ugyanis átadták azt a 4, 4 kilométeres kerékpárút-szakaszt, amely a megyeszékhelyet összeköti az üdülőterülettel.

Az átadás alkalmából Warvasovszky Tihamér (MSZP) polgármester elmondta: az önkormányzat már korábban kiépítette Székesfehérvár kisfaludi városrészéig a kerékpárutat.
Az új szakasz Kisfaludtól a Császárvíz mellett haladva éri el a dinnyés- pákozdi utat, ahol csatlakozik a 7-es főút mellett a Gárdony felé vezető kerékpárúthoz.

A beruházás megvalósítása 133 millió forintba került, amelyhez 100 millió forintot a Kerékpáros Magyarország-program keretében, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatán nyert el a város.

Az út építése befejeződött, megkezdődött a műszaki átadás, a biciklisek pedig a hónap végétől használhatják a gyönyörű természeti környezeten át vezető utat - mondta a polgármester.

Beszámolója szerint a megvalósításhoz területcserére, a Császárvíz medrének 335 méter hosszan történt megosztására, az M7-es autópálya alatt átvezető szakaszon pedig egy kis alagút felépítésére volt szükség.

Az új szakasz átadásával 31 kilométerre nőtt a székesfehérvári kerékpárút-hálózat hossza. Jövőre újabb, mintegy öt kilométernyi szakaszt adnak át. Júniusra készül el az a 170 millió forintos beruházással megvalósuló szakasz, amely lehetővé teszi a Sóstó természetvédelmi terület, Székesfehérvár alsóvárosi területének, továbbá a 15 ezer embernek munkát adó Sóstó Ipari Park kerékpáron történő megközelítését.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Száguldó cirkusz 2011-2012
    Simon István
    Száguldó cirkusz 2011-2012
    4792 Ft
    Eredeti ár: 5990 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%