Tarka magyar: nem lesz kordon

A rendőrség lezárja az Andrássy út bekötő utcáit a szombati Tarka Magyar rendezvény biztosítása során, a résztvevők csak az Erzsébet téren és a Hősök terén csatlakozhatnak a megmozduláshoz.

A rendőrség megállási és közlekedési tilalmat vezet be az Andrássy út környezetében péntektől, a zárások a bekötőutcákban lesznek, és nem az Andrássy úton. Az ezredes megjegyezte: arra törekszenek, hogy a lehető legrövidebb ideig korlátozzák a közlekedők mozgását, és ahogy vonulnak a demonstrálók, a lehető leggyorsabban visszaadják a közlekedőknek a lezárt területeket.

A rendezvény helyszínére az Erzsébet téren és a Hősök terén lehet csatlakozni, útközben erre nem lesz lehetőség. Ez vonatkozik a média képviselőire is, akiknek előzetesen regisztrálniuk kell a rendőrségen.

Mindazok, akiknek dolguk van a lezárt területen - ott élnek, dolgoznak, színházba, esküvőre tartanak - egy ellenőrzés után eljuthatnak a megfelelő helyszínekre, és – közölte Bozsó Zoltán a rendőrfőkapitány-helyettes. Egy kérdésre válaszolva elmondta: a szervezők dönthetik el, ki jöhet be a rendezvényükre és ki nem. Abban az esetben, ha korlátozni szeretnék valaki belépését, és ezt nem tudják megoldani a rendezők, akkor kérhetik a rendőrség segítségét.

Bódis Kriszta, a Tarka Magyar demonstráció szóvivője telefonon elmondta: ha a rendőrség úgy látja, hogy a demonstráció biztosítására kordonállítás szükséges, elfogadják azt.

A demonstráció szombat délután fél négykor kezdődik az Erzsébet téri Gödörnél, innen indul a menet az Andrássy úton át a Hősök teréig. Itt, várhatóan hat órakor, a résztvevők tarka ruhadarabokat emelnek majd a magasba. A kirekesztés és az erőszak ellen tüntetők mellett eredetileg ellentüntetést is szerveztek, ám ennek területfoglalási kérelmét a szervezők végül visszavonták.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%