Online útvonaltervező létrehozását kezdeményezi az MDF a budapesti kerékpárosok számára – adta hírül Katona Kálmán, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke és Pettkó András MDF-es képviselő.

Arra megy, amerre lát (Fotó: MTI)
Tekintve, hogy a fővárosi bicikliút-hálózat egyelőre igencsak hézagos, a honlap a kevésbé forgalmas közutakat is beépítené az útvonalak optimalizálásába, és külön színekkel jelezné a javasolt utak típusát, biztonsági fokát, különös tekintettel a gyerekbarát szakaszokra.
Wiki-formátumAz úgynevezett „wiki“-formátum lehetővé tenné, hogy a felhasználók megosszák egymással tapasztalataikat, és megjegyzéseikkel, naprakész információikkal gazdagítsák az útvonaltervező tudását. Mindezt egy hasznos linkgyűjtemény egészítené ki, akár konkrét helyszínekhez kapcsolódó tartalommal. Az MDF javaslata értelmében a honlap költségeit a Fővárosi Önkormányzat valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium állná, a szakmai felügyeletet pedig kerékpáros szervezetek látnák el.
Katona Kálmán biciklivel jár be a Parlamentbe, emellett több kerékpáros egyesület tagja is. Így első kézből tapasztalta meg, mekkora szükség lenne egy két kerékre kifejlesztett, interaktív útvonaltervezőre – meséli kollégája, Pettkó András. Hozzáteszi: Katona Kálmán nem az egyetlen biciklis a pártban, hiszen a vidéki tagok közül többen is követik a példáját.
Feltalálták a kereket?Kürti Gábor, a Critical Mass egyik alapítója úgy gondolja, hogy aki rendszeresen biciklivel közlekedik a városban, a megszokott útvonalain jár, amelyeket ismer, mint a tenyerét, így nincs szüksége útvonaltervezőre. Ráadásul a bringások egyéni vérmérsékletük vagy pillanatnyi hangulatuk alapján preferálnak bizonyos útvonalakat, ezt pedig nehéz beprogramozni egy racionálisan működő navigátorba.
De ha már ragaszkodunk a kerékpáros útvonaltervezőhöz, érdemes körülnézni, hiszen már működnek ilyen site-ok, igaz, nem túl megbízhatóan. Inkább ezeket kellene fejleszteni – véli a Critical Mass embere. Pettkó András másként látja: ezekből a szolgáltatásokból hiányolja az interaktivitást, és azt hogy minden fontos információ egy helyen megtalálható legyen. Szerinte érdemesebb egy új projekt keretében létrehozni az útvonalkeresőt, mint a meglévőket átalakítani.
Politikai navigálásKürti Gábor elsősorban azt nem érti, miért egy politikai szervezet feladata a bicikliseket navigálni az utakon. Úgy látja, ez egy piacialapú szolgáltatás: ha van rá megfelelő igény, akkor bizonyára akad vállalkozó, aki kiaknázza, mégpedig a saját beruházásával, nem közpénzből.
Az MDF képviselője viszont azon az állásponton van, hogy az egészséges és környezetbarát életmód előmozdítása az állam tudatosan vállalt feladatai közé tartozik. Arra a kérdésre, hogy a bringások meglehetősen apolitikus közössége mennyire lenne vevő egy párt nevével fémjelzett koncepcióra, elmagyarázta: bár a kezdeményezés az MDF-től származik, a honlapot a Fővárosi Önkormányzat hozná létre, így vélhetően nem lenne politikai felhangja.
Úttalan utakonvan már ilyen
Jelenleg is létezik bringás útvonaltervező. Itt elérheti!
Más kérdés, hogy mennyire égető prioritás egy útvonaltervező, míg a város biciklis infrastruktúrája messze alulmúlja az igényeket. Pettkó András felidézi, hogy az MDF programjában szerepelnek más, bringabarát felvetések is. Például őrzött tárolók elhelyezése a P+R parkolók mellett, ahol az ingázók éjszakára otthagyhatják kerékpárjaikat, illetve új bicikliutak építése és a meglévők összekapcsolása egy összefüggő hálózatba.
Érdekes módon a Critical Mass szaktekintélye nem a szabályszerűen leválasztott és kijelölt bicikliutak építését tartja az üdvözítő megoldásnak. Hiába van ugyanis elkülönítve a bringaút, minden kereszteződésnél találkozik a közúti forgalommal, és a meglepetés erejével hat az autósokra, akik hajlamosak a biciklisekről megfeledkezni. Sokkal biztonságosabb az úttesten, az autós forgalomban kerékpározni, mert ott szem előtt vagyunk – állítja a rutinos bringás.
A bicikliutak ellen szól az is, hogy legtöbbször a járda területéből hasítják ki őket. Ezáltal a gyalogosoknak még kevesebb hely marad, pedig az útjukban parkoló autók már így is eléggé megkeserítik az életüket. Nem túl szerencsés épp a két „legtisztább“ közlekedési mód képviselőit egymás ellen hangolni – mutat rá Kürti Gábor. Akkor már járhatóbb megoldás a kerékpáros sávok létrehozása az úttesten, sávszűkítéssel vagy megszüntetéssel. Igaz, így meg az autósok szívhatják a fogukat.