Gyurcsány: most jobban kell védeni a köztársaságot
- Megjelent: 2009.01.30. 16:52|
- Frissült: 2009.01.30. 16:52
Gyurcsány Ferenc szerint most jobban kell védeni a köztársaságot, mint az elmúlt húsz évben bármikor: úgy kell megerősítni a politikai közösséget, hogy közben gyűlölet nélkül verjék vissza az emberek a politikai közösség ellen irányuló támadásokat.
A Parlamentben az 1946. február 1-jén kikiáltott köztársaság 63. évfordulója alkalmából szervezett pénteki konferencián a kormányfő közölte: véleménye szerint a köztársaság tartós sikerének két feltétele van, az alkotmányos berendezkedés és a politikai közösség szabadságvágya. Az egyik legnagyobb problémának azt tartja, hogy Magyarországon a politikai közösség a szétszakadás végső stádiumában van, és a jobboldal folyamatosan mélyíti a szakadékot.
A demokráciában egy biztos dolog van, hogy aki hatalomra kerül, előbb-utóbb el is veszíti azt - mondta a miniszterelnök, aki úgy látja, a jobboldal jelentős része nem tud túljutni a 2002-es vereségen.
A kormányfő szavai szerint a jobboldal lassan zárt közösséggé szervezett világa próbálja kirekeszteni a másikat a nemzeti közösségből, és ennek is köszönhető, hogy mára már nincsenek felemelő és üdvözítő közös politikai ünnepeink.
Mint mondta, a baloldal sem hibátlan, ők is rontottak el dolgokat, konkrétan ő maga is, de soha egyetlenegy pillanatra sem gondolta azt, hogy hadat kell üzenni politikai riválisának. Emlékeztetett arra, hogy nem ők változtatták a politikai versenyt politikai háborúvá.
Demokratának lenni annyit is jelent, hogy nem gyűlölni, a gyűlöletre pedig nem gyűlölettel válaszolni - idézet Bibó Istvánt a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc szerint ha visszanézünk a harmadik köztársaság húsz éves történetére, sírni nincs okunk, de örömre sem.