Egyetértett Göncz Kinga és Miroslav Lajcák

A szlovák oktatási miniszternek is be kell tartania a törvényeket - mondta Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter kedden Budapesten, arra reagálva, hogy kollégája alkotmánybírósághoz fordulna a másodszor is elfogadott szlovák tankönyvtörvény miatt.

Szlovákia jogállam, a parlament hozott egy törvényt, és ezt mindenkinek, még a miniszternek is be kell tartania - hangsúlyozta Miroslav Lajcák a magyar külügyminiszterrel folytatott megbeszélését követően. A szlovák külügyminiszter kijelentésével Göncz Kinga teljes mértékben egyetértett.

Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter és pártja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) múlt héten bejelentette: alkotmánybíróságon támadja meg a magyar földrajzi nevek használatáról szóló törvényt.

Együtt kell lépni

Göncz Kinga a keddi megbeszélések után hangsúlyozta: tárgyalásaikon beszéltek azokról a kérdésekről, amelyekben Magyarországnak és Szlovákiának együtt kell lépnie az uniós színtéren. Ezek közé tartozik az energiahálózatok összekötése, amelyre az európai gazdaságélénkítési tervből kaphat támogatást a két ország. Közösek a két ország érdekei a Nyugat-Balkán integrációjában és a keleti szomszédságpolitikában is - fűzte hozzá.

Egyetértettek abban, hogy a kétoldalú kapcsolatok kereteit a magyar-szlovák alapszerződés jelenti, amely kimondja egyebek mellett azt is, hogy a kisebbségek kérdése nem kizárólag belpolitikai kérdés - mondta Göncz Kinga.

Többször és nyomatékosan

A dunaszerdahelyi esettel kapcsolatban a külügyminiszter kiemelte: Magyarország többször és nyomatékosan kérte a vizsgálati anyagokat, miután ez nem történt meg, az Európa Tanácshoz fordult az ország. Ennél többet a jelenlegi helyzetben nem tud tenni Magyarország.

Miroslav Lajcák szerint a dunaszerdahelyi esettel kapcsolatban nemcsak a következményeket, hanem az okokat is meg kell vizsgálni. Ha valaki szurkolóként meglátogat egy focimeccset, akkor nem kellene olyan jelképeket magával hoznia, amelyek sértik a másik állam polgárainak érzéseit.

A miniszter úgy vélte: jók a magyar-szlovák kapcsolatok, intenzív a kormányok és a parlamentek közötti együttműködés, rendszeresen találkoznak az államfők is. Persze vannak olyan kérdések, amelyekben eltérnek az álláspontok, de ezekről hideg fejjel és higgadtan kell beszélni. "Nem szeretném, ha a magyar-szlovák kapcsolatokat bulváralapokra helyeznénk" - tette hozzá.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%