Surányi megkezdte az egyeztetéseket

Surányi György, a legfelkapottabb miniszterelnök-jelölt találkozott Orbán Viktorral és Fodor Gáborral is. A Fidesz nem, az SZDSZ viszont támogatná a kormányfői poszton. Surányi feltételekkel vállalná a feladatot.

Surányi György, a jegybank korábbi elnöke kedden Fodor Gáborral találkozott, bár az SZDSZ elnöke szerint nincs ebben semmi különleges, rendszeresen előfordulnak egyeztetések.

Mint Fodor elmondta, most más témákban is kikérte a véleményét a kialakult helyzet miatt, de erről nem kívánt beszélni, mert mint mondta, nincs rá felhatalmazva.

Sajtóhírek szerint egyébként a szabad demokraták Surányit támogatják. Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője hétfőn az FN-nek úgy nyilatkozott, pártjuk egy pártonkívüli közgazdászt látna szívesen Gyurcsány posztján.

Gyurcsány mögötte?

Az Index információi szerint Surányival állítólag Gyurcsány is találkozott, és azt mondta neki: ha vállalja a miniszterelnökséget, akkor a frakciót mögé állítja.

Orbán nem támogatja

Surányi még hétfőn Orbán Viktorral is találkozott, de a párt nem támogat háttérmutyik nyomán létrejövő kormányt, vezesse azt Surányi György vagy bárki más - idézte az MTI Szijjártó Pétert, a Fidesz szóvivőjét.

A Fidesz elnöki kabinetvezetője ugyanakkor nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a Fidesz támogatna-e egy Surányi György vezette kormányt.

Surányi feltétele

A távirati iroda úgy tudja: Surányi a megbeszéléseken Gyurcsánnyal, Fodorral és Orbánnal is azt közölte, akkor fontol meg egy ilyen felkérést, ha nyilatkozatban garantálják, hogy kormánya nem lesz folyamatosan a pártok céltáblája. Orbán Viktortól nem kapott ígéretet arra, hogy az új kabinetet nem bírálja majd a legnagyobb ellenzéki párt.


Mint mondta, a Fidesz elvi és általános álláspontja, hogy új kormány, új programmal csak új választások nyomán születhet. Hozzátette: a magyar embereknek nem lenne lehetőségük Surányi Györgyről és programjáról szavazni, így csak egy illegitim, ingatag, átmeneti kormány tudna létrejönni.



Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%