Baka megújítaná az igazságszolgáltatást

A Legfelsőbb Bíróság tegnap megválasztott elnöke elfogadhatatlannak tartja a bíróságokat ért politikai támadásokat. Baka András az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, az ítéletekkel lehet vitatkozni, de az igazságszolgáltatás függetlenségét nem lehet megkérdőjelezni.

A főbíró szerint nyitottabb bíróságokra van szükség, de nem feltétlenül úgy, hogy a bíró kamera előtt magyarázza a döntéseit, hanem bizonyos dokumentumok nyilvánosságra hozásával, egy jól működő szóvivői rendszer kialakításával, vagy úgy, hogy felkerülnek az internetre a nagy ügyek.

Baka András a legfontosabb feladatok között említette, hogy csökkenteni kell a perek hosszát, változtatni kell a bírók egyenlőtlen leterheltségén, és meg kell erősíteni az igazgatási fegyelmet. Emellett jogalkotási lépésekre is szükség van, a magyar bíróság ugyanis alulfinanszírozott, a bírók nagyon rossz körülmények között dolgoznak, a számítógépes rendszer pedig korszerűsítésre szorul, mindehhez pedig pénz kell.

A főbíró nem kívánta minősíteni megválasztásának körülményeit, de kiállt amellett, hogy az Országgyűlés ezután is titkos szavazással válassza meg a közjogi méltóságokat.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Hiányzó holttestek
    Colleen McCullough
    Hiányzó holttestek
    2400 Ft
    Eredeti ár: 3000 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%