Már a jelentkezéseket követően elkészült statisztika is megmutatta, hogy az idei évben 22 százalékkal megnőtt a felsőoktatásban tanulni vágyó fiatalok száma, amely növekedést a mesterképzéseknek tulajdonították - olvashatjuk a Felsőoktatási Információs Szolgálat elemzésében.
Az idén az emelt szintű érettségit választó diákok háromnegyede ötös érdemjegyet kapott, középszinten a legtöbben négyes osztályzatot szereztek. A kétszintű érettségi bevezetése óta ebben az évben született a legjobb eredmény, az átlag 3,65 lett. Több olyan szak van, ahol olyan magas lett a ponthatár, hogy elengedhetetlen volt minimum két magasabb szintű vizsga a sikeres felvételihez, ezeken a képzéseken 450 pont körül húzták meg a határt.
Minden ötödik diák lapján első helyen egy gazdasági szak szerepelt, de a műszaki terület is igen népszerű volt, majd a bölcsészettudományi szakok sokasága következett. A műszaki szakok az utóbbi években folyamatosan növelték előnyüket a bölcsészettudományi karokkal szemben. Folyamatos növekedést mutat a rendkívül sok fiatalt vonzó jogi pálya, olyannyira, hogy 2009-ben másfélszer többen jelentkeztek első helyen jogi vagy igazgatási szakokra, mint egy évvel korábban.
Ponthatárok az FN-en: A-tól K-ig
Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem >>
Általános Vállalkozási Főiskola >> Apor Vilmos Katolikus Főiskola >> Budapest Kortárstánc Főiskola >> Budapesti Corvinus Egyetem >> Budapesti Gazdasági Főiskola >> Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem >> Budapesti Műszaki Főiskola >> Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola >> Debreceni Egyetem >> Dunaújvárosi Főiskola >> Eötvös József Főiskola >> Eötvös Loránd Tudományegyetem >> Eszterházy Károly Főiskola >> Gábor Dénes Főiskola >> Harsányi János Főiskola >> Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája >> IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola >> Kaposvári Egyetem >> Károli Gáspár Református Egyetem >> Károly Róbert Főiskola >> Kecskeméti Főiskola >> Kodolányi János Főiskola >> Közép-Európai Egyetem >> Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola >> ----Az intézmények L-től Zs-ig----
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem >> Magyar Képzőművészeti Egyetem >> Magyar Táncművészeti Főiskola >> Miskolci Egyetem >> Moholy-Nagy Művészeti Egyetem >> Modern Üzleti Tudományok Főiskolája >> Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete >> Nyíregyházi Főiskola >> Nyugat-Magyarországi Egyetem >> Pannon Egyetem >> Pázmány Péter Katolikus Egyetem >> Pécsi Tudományegyetem >> Rendőrtiszti Főiskola >> Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola >> Semmelweis Egyetem >> Széchenyi István Egyetem >> Szegedi Tudományegyetem >> Szent István Egyetem >> Színház- és Filmművészeti Egyetem >> Szolnoki Főiskola >> Tessedik Sámuel Főiskola >> Tomori Pál Főiskola >> Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola >> Wekerle Sándor Üzleti Főiskola >> Wesley János Lelkészképző Főiskola >> Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem >> Zsigmond Király Főiskola >> ----A ponthatárok összehasonlítása----
2008 2009
Turizmus-vendéglátás
BCE (N-Á) 457 451
BCE (N-K) 449 435
BGF (N-Á) 427 427
BGF (N-K) 425 421
HFF (N-Á) 420 407
Gazdálkodási és menedzsment
BCE (N-Á) 456 454
BME (N-Á) 441 432
BCE (K) 415 443
SZTE (N-Á) 396 402
Kommunikáció és médiatudomány
BCE (N-Á) 452 455
ELTE (N-Á) 451 451
BKF (N-Á) 411 435
PPKE (N-Á) 403 414
KRE (N-Á) 403 412
EKF (N-Á) 403 412
KE (N-Á) 403 407
Jogász
ELTE (N-Á) 404 426
ELTE (N-K) 372 400
DE (N-Á) 384 408
PPKE (N-Á) 384 411
PTE (N-Á) 384 408
SZTE (N-Á) 384 409
SZE (N-Á) 384 408
KRE (N-Á) 383 408
ME (N-Á) 383 405
Pszichológia
ELTE (N-Á) 456 453
KRE (N-Á) 456 453
PPKE (N-Á) 455 440
DE (N-Á) 455 439
SZTE (N-Á) 454 440
PTE (N-Á) 454 436
Általános orvos
SE 432 437
DE 417 420
SZTE 417 421
PTE 416 421
(Forrás: FISZ)