Magasak lettek a ponthatárok

A felvételizők közel háromnegyede bekerült, és a maximális 480 pontot sehol nem kellett elérnie a gólyáknak. Ennek ellenére - a jó érettségi eredmények miatt - erős volt az idén a mezőny a felsőoktatási felvételiben .

Jók voltak az idei érettségi eredmények, s ez látszik a pontszámokon is, amelyek az idén magasak - közölte a szaktárca illetékese.

Manherz Károly szólt arról is, hogy az idén teljesen sikerült feltölteni a természettudományos és a műszaki képzéseket.

Az MTI úgy tudja, hogy a felsőfokú szakképzés 12 500-as keretszámából mintegy 11 ezer hely "elkelt", a fennmaradókat pedig elsősorban különböző gazdasági képzésekre csoportosították át.

94 ezer jelentkezőt vettek fel a 2009/2010-es tanévre az ország különböző egyetemeire, főiskoláira. A szakállamtitkár elmondta: az idei legmagasabb ponthatár 460 pont körül alakul, de van olyan felvételiző is, aki 480 pontot ért el. A legalacsonyabb ponthatár 180 pont körül lesz, amely épp egyezik a bekerüléshez szükséges minimum ponthatárral.

A szakállamtitkár közlése szerint az idén nem okoz olyan éles problémát, mint tavaly, hogy a nagyobb tudományegyetemek több hallgatót kapnak a kisebb vidéki főiskolák rovására.

Népszerűbb volt a műszaki képzés

Kerekes Gábor, az Educatio kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a legnépszerűbb szakok között túlnyomórészt gazdasági képzések szerepelnek, de feljövőben vannak a műszaki és az informatikai képzések.

Csökkent viszont például a pszichológia vagy a nemzetközi gazdálkodás szakra jelentkezők száma. A legnépszerűbb szak az idén - a tavalyihoz hasonlóan - a turizmus-vendéglátás volt. Ennek magyarázatául azt mondta: ez a képzési forma a gazdasági válság ellenére is vonzotta a hallgatókat, perspektívát kínált.

A hallgató dönt

A diplomaszerzést általában motiváló tényezők között az anyagi előnyöket, a munkanélküliség elkerülését említik a hallgatók, a külföldi munkavállalás ugyanakkor alacsony motiváló erővel hatott - számolt be Kerekes a tapasztalatairól.

Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke elmondta, hogy a múlt hétfő óta dolgoztak a felvételi ponthatárok meghatározásán. A felvételi menetéről kifejtette: besorolási döntés születik, amely arról szól, hogy a hallgató hol kezdheti meg a tanulmányait szeptemberben. Az, hogy ténylegesen megkezdi-e, a hallgató döntése, de ha nem, akkor sem kerülhet a helyére senki.

8,5 millióba került a parti

A Millenárison a Pont Ott Partin fórum keretében oktatási szakemberek beszélgettek a ponthatárokat alakító tényezőkről, az idei legnépszerűbb szakokról és intézményekről, a jelentkezési tendenciákról, az ösztöndíj-lehetőségekről, a hallgatói juttatásokról, a diákhitel lehetőségekről és a diplomák piacképességéről. A nagyszínpadon ezután sorsolást tartottak azok között, akik kitöltöttek egy adatlapot. A szerencsések egy cég ajándékcsomagját vihették haza, míg a főnyeremény egy kétszemélyes prágai út volt.

Az OFIK az MTI-vel közölte: a rendezvény idén - a tavalyihoz hasonlóan - 8,5 millió forintba kerül, a költségek 70 százalékát a támogatók - az Oktatási és Kulturális Minisztérium, az Oktatási Hivatal, a Diákhitel Központ, egy bank és egy kereskedelmi rádió - fedezik, a fennmaradó összeget a Felvi Expo finanszírozza.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%