Felfüggesztették a vasutassztrájkot

Kilenc órakor hivatalosan is lefújta az éjfélkor kezdődött gördülő sztrájkot a VDSZSZ. A szakszervezet elnöke azt mondta, sikeres volt a munkabeszüntetés, de szerinte akár újra leállhat a közlekedés, ha a kormány nem vonja vissza a közösségi közlekedés átalakítására tett minden javaslatát. A MÁV tájékoztatása szerint várhatóan délutánra helyreáll a menetrend.

A szakszervezet hivatalos bejelentése előtt a vasutasok több nagyvárosban úgy döntöttek, hogy felveszik a munkát, így a legtöbb helyen már reggel megindulhatott a vasúti közlekedés.

Reggel fél nyolckor Szegeden és térségében, valamint Nyíregyházán már beszüntették a sztrájkot, Nagykanizsán nem sztrájkoltak, Szombathelyen pedig olyan kevesen csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, hogy az állomásról minden vonat elindult.

Pécsről szintén indultak vonatok, és Budapesten sem okozott nagy fennakadást a munkabeszüntetés.

KÉPGALÉRIA! (fotó: MTI)

KÉPGALÉRIA! (fotó: MTI)



A VDSZSZ elégedett

Gaskó István szerint sikeresen hirdette meg sztrájkját a VDSZSZ. Az érdekképviselet vezetője ugyanakkor azt mondta, hogy a munkabeszüntetésnek csak akkor lehet eredménye, ha a kormány - legkésőbb a kollektív munkaügyi vita keddi tárgyalásán – visszavonja a vasutat érintő megszorításokkal kapcsolatos elképzeléseit.

Gaskó István úgy vélte, ha kedden eredménytelenek lesznek a tárgyalások, a szakszervezet mérlegelni fogja a munkabeszüntetés folytatásának lehetőségét.

A VDSZSZ szerint a sztrájkban körülbelül 1.500 munkavállaló vett részt, akik pont elegen voltak ahhoz, hogy stratégiai pontokon bénítsák meg az ország vasúti közlekedését.




Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%