Többen gyilkoltak a tanyán

Vasárnapig is elhúzódhat az adatgyűjtés és a terület centiről centire történő átvizsgálása a szerdán Tompán történt hármasgyilkosság helyszínén; abban már biztosak a nyomozók, hogy nem egyetlen tettes követte el a bűncselekményt.

A holttestek boncolása megtörtént, melynek során a gyilkosságok pontos időpontját próbálják meghatározni, de a nyomozás érdekében erről nem adható részletesebb információ - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Szerdán délután talált rá Tompa külterületén, a zöldhatárhoz közeli, egykor lovastanya céljára épített kétszintes házban lánya a holtan fekvő 65 éves édesapjára. A kiérkező háziorvos az elhunyton bántalmazás nyomait találta, majd a kiérkező rendőrök elkezdték keresni az elhunyt hozzátartozóit. Az ingatlan egyik melléképületében, egy személygépkocsi csomagtartójában találtak rá az elhunyt férfi 62 éves feleségének és másik, 41 éves lányának a holttestére, akiken szintén bántalmazás nyomait találták.

Az ingatlanról eltűnt egy HYP 860 forgalmi rendszámú, 290E típusú szürke színű Mercedes személyautó is, melynek körözését elrendelte a rendőrség, de még nem sikerült az autó nyomára bukkanni.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%