A depresszió népbetegség lehet

Minden ötödik magyar depresszióssá válhat, és bár a betegség kezelésére tízmilliárdokat költ az állam, így is csak a rászorultak fele kap segítséget - írja a Népszabadság.

Magyarországon becslések szerint négyszázezer depressziós van, de ennél jóval többen - a lakosság 15 százaléka - élt már át életében orvosi értelemben vett depressziós időszakot. A lap idézi Kopp Mária, a SOTE Magatartás-tudományi Intézete igazgatójának kutatásait, amelyek szerint minden ötödik magyar krónikus stressz, illetve a lelki leszakadás állapotában van, minden harmadik pedig életminőséget rontó depressziós tüneteket mutat.

A lapnak Rihmer Zoltán pszichiáter, a SOTE professzora elmondta, hogy Magyarországon az utóbbi 25 évben a felére csökkent az öngyilkosok száma, miközben a kezelt depressziósoké megtízszereződött. Az öngyilkosságot elkövetők 70-80 százaléka major (orvosi értelemben) depressziós, megfelelő kezeléssel azonban drasztikusan, 80-85 százalékkal csökkenthető ez az arány.

Rihmer Zoltán szerint bár a statisztikák lehangolóak, az orvosi értelemben vett depresszió Magyarországon sem gyakoribb, mint Nyugat-Európában. Ugyanakkor viszont ott tízezer lakosra kétszer annyi pszichiáter jut, mint nálunk - írja a Népszabadság.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%