Molnár Oszkár: még nem dőlt el semmi

Továbbra is a Fidesz jelöltjének tartja magát Molnár Oszkár, a párt országgyűlési képviselője, a Borsod megyei Edelény polgármestere, mert szerinte véglegesen december 14-én dől el, hogy a párt indítja-e a jövő évi országgyűlési választásokon.

Molnár Oszkár úgy fogalmazott: miután az Orbán Viktor pártelnök által előre bejelentett menetrend szerint lezárult a felcsúti meghallgatások sora, "a sajtó most azzal foglalkozik, hogy Szijjártó Péter, a párt szóvivője nemmel válaszolt az ottani megjelenésemet firtató kérdésre". Azzal már nem foglalkoznak, hogy a Fidesz szóvivője azt is elmondta, a december 14-i választmányi ülésen dől el, a párt jelöltként indítja-e a jövő évi országgyűlési választásokon.

"Az esetleges találgatások megelőzése érdekében ezúttal is leszögezem, továbbra is a Fidesz által a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 8. számú választókerületben indítandó országgyűlési képviselőjelöltnek tekintem magam".

Úgy érzi, erre jogosítja fel a választókerületi elnöki megbízatása, a párt helyi szervezeteinek egyhangú döntése az ő indításáról, és az a mintegy tízezer aláírás, amellyel fideszes jelölése mellett álltak ki az edelényi és környékbeli emberek.

"Nem tekintem vízválasztónak a felcsúti meghallgatásokat, tekintve, hogy tizenhat esztendeje vagyok a párt tagja, tizenkét éve vagyok a választók akaratából országgyűlési képviselő a Fidesz padsoraiban, közvetlen választás révén pedig a helyiek túlnyomó többségének az akaratából második ciklusomat töltöm Edelény polgármestereként, velük közösen vállalva a párt támogatásának - az elmúlt nyolc esztendőben leginkább jellemzően - az ódiumát" - jegyezte meg.

A Népszabadság hétfőn azt írta, mind a 176 egyéni képviselőjelöltre megvan Orbán Viktor és a pártvezetés javaslata; az edelényi polgármester nem volt ott a felcsúti meghallgatáson, így a jövő évi választáson nem lesz Fidesz-KDNP-jelölt.

A jelöltállítás folyamatáról Orbán Viktor egy október közepi sajtótájékoztatóján - Molnár Oszkár ügyével kapcsolatban - úgy fogalmazott: "Sokan gondolják azt, hogy a Fideszben úgy lehet képviselőjelöltnek lenni, hogy eljönnek Felcsútra, és megállapodnak velem erről. Ebben van némi igazság, de sajnos ez nem a teljes igazság." A pártelnök hangsúlyozta: képviselőjelöltté úgy lehet válni, hogy a választókerületben élő fideszeseknek kell elsősorban támogatniuk a jelöltet. "Ahogy ez a támogatás megvan, akkor következem csak én" - tette hozzá akkor.

Molnár Oszkár korábban közölte: ha a Fidesz úgy dönt, mégsem ő lesz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 8-as számú választókerületben a párt képviselőjelöltje, abban az esetben párttámogatás nélkül méretteti meg magát.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%