Demonstráltak az eredetiségvizsgálók

Az új jogszabályok miatt tiltakoztak és adtak be petíciót az eredetiségvizsgálók, akik szerint munkahelyek ezrei vannak veszélyben.

Eredetiségvizsgálattal foglalkozó szakemberek tartottak tiltakozó demonstrációt pénteken a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) épülete előtt; a helyszínen megjelent néhány száz érintett egy, a miniszterelnökhöz címzett petíciót is átadott a hivatal képviselőjének, amelyben az eredetiségvizsgálat év elején életbe lépett jogszabály-változtatásainak visszavonását követelik.

A tiltakozók által kifogásolt kormányrendelet-módosítás szerint 2010 elejétől az eredetiségvizsgálattal foglalkozó vizsgálóállomásoknak egységes feltételeket kell alkalmazniuk a korábban alkalmazott ötféle vizsgálati technológia helyett.

hatóságok szerint így egyszerűbb és egymásnak megfeleltethető lett a különböző vizsgálóállomásokon végzett eredetiségvizsgálat, míg az ötféle vizsgálati metodikát kidolgozó öt vállalkozás szerint a kormány szerződésszegést hajtott végre, amivel több mint 3 ezer munkahelyet sodort veszélybe.
Az új vizsgálati módszerre vonatkozó megbízást ugyanis egy új cég kapta meg.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%