Három makói rablót is fogtak

Két makói rablás két 17, illetve egy 20 esztendős gyanúsítottját fogták el néhány óra alatt a rendőrök.

Az első esetben egy 17 éves kiszombori fiatalemberbe kötött bele hétfőn délután két, szintén 17 esztendős fiatal. Először csak egy nem létező tartozásról kérdezgették, majd az arany nyakláncát akarták megszerezni - mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Mivel a sértettnek esze ágában sem volt azt odaadni ékszerét, az egyik elkövető bántalmazta a fiút, majd letépte nyakából a láncot és elmenekültek. Az elkövetők Hódmezővásárhelyre mentek, ahol egy zálogházban értékesítették a zsákmányt. A rendőrök az erőszakos bűncselekmény miatt már korábban büntetett fiatalokat Vásárhelyen fogták el - közölte a hadnagy.

Az első rablás után röviddel érkezett bejelentés arról, hogy a városközpontban megtámadtak egy nőt. Ott egy fiatalember egy helyi lakost karolt át hátulról, majd el akarta tőle venni a táskáját. Mivel a sértett ellenállt, az elkövető megütötte az asszonyt, s megszerezte a táskát - tudatta a szóvivő.

Az áldozat egy ismerőse segítségével autóval követni kezdte a fiatalembert, aki ezt látva odalépett a kocsihoz, kinyitotta az ajtót és bedobta a sértett táskáját. A gyanúsított ezután tovább menekült, egy buszra akart felszállni, de amikor meglátta a helyszínre érkező rendőröket, inkább leszállt és megadta magát. A rendőrség őt is őrizetbe vette.

A nyomozók kezdeményezik mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását - mondta Szenti Szabolcs.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%