Orbán: többkulcsos adórendszerre van szükség

Orbán Viktor szerint nem lehet egykulcsos az adórendszer, több kategóriára van szükség. A Fidesz elnöke kedden a TV2 Tények című műsorának arról is beszélt, hogy rövidíteni kell az állami megrendelések kifizetési idejét, emelni kell az orvosok, nővérek fizetését, és minden településen szükség van körzeti megbízottra.

A tervezett adócsökkentés mértékét firtató kérdésre Orbán Viktor úgy válaszolt: "nagyon, amennyire csak lehet". Hangsúlyozta azonban, hogy pontos számokat, százalékokat sem most nem mond, sem pedig a kampány hátralévő heteiben. Az átadás-átvétel megtörténtéig ugyanis, amíg nem derült ki, hogy "pontosan mennyi csontváz van a szekrényekben", számokat, százalékokat felelős politikus nem mondhat - hangsúlyozta.

Nem igazságos az adórendszer

Arra a kérdésre, hogy egykulcsos adórendszerben gondolkodnak-e, közölte: ha az adórendszer nem veszi figyelembe, hogy a megkeresett összegből hányan élnek, hány embert tartanak el, akkor az sohasem lesz igazságos. Ebből következik, hogy nem lehet egy kulcs, több kategóriának kell lennie - mondta.

A munkahelyteremtéssel összefüggésben a pártelnök kifejtette: az állam által megrendelt munkák kifizetését - amely ma 90-120 nap körül van - meg kell próbálni lecsökkenteni 30 napra, később pedig 8 nap körüli határidőben kell maximálni. Hozzátette azt is, hogy a kis- és középvállalkozásokat alacsonyabb kulccsal adóztatnák.

Az egészségügyi feladatokról szólva hangsúlyozta, növelni kell az orvosok és az ápolónők számát, és emelni kell a fizetésüket is, ugyanis a béreknek versenyképeseknek kell lenniük a ma elérhető külföldi ajánlatokkal. A pártelnök közölte: megengedhetetlennek tartja, hogy nincs minden településen körzeti megbízott. Emellett szerinte pótolni kell a hiányzó mintegy háromezer rendőrt, és a Fidesz célja az is, hogy növelje a kapitányságok számát.

Nem emelné a nyugdíjkorhatárt

A nyugdíjak ügyével kapcsolatban kijelentette: határozott nemet mond a nyugdíjkorhatár emelésére.
Arra a kérdésre, hogy megadóztatná-e a Fidesz a minimálbért, úgy reagált: még mindig létezik olyan gazdaságpolitika, amellyel ez elkerülhető lesz. Orbán Viktor kérdésre beszélt a hazai cigányság helyzetéről is, és kifejtette: egy olyan feszült, ideges, dühös és csalódott országban, mint amilyen ma Magyarország, nagyon nehéz megteremteni a békés együttélés feltételeit a cigányság és a többségi társadalom között, "de nem olyan kezelhetetlen ez a helyzet, mint amilyennek látszik".

Egyrészt el kell érni, hogy a törvényt mindenki fogadja el "szentírásnak", "tehát senki ne érezze úgy, hogy akár társadalmi helyzete, akár jövedelmi helyzete miatt ő felmentést kap a törvények betartásának kötelezettsége alól. Ez érvényes a politikusokra is, akik a hatalmukkal szoktak visszaélni, de érvényes a cigányokra is természetesen, akik időnként a léthelyzetük miatt fölmentve érzik magukat, és elég gyakran követnek el olyan, vagyon elleni bűncselekményeket, amelyeket egyébként nem lehet elkövetni Magyarországon" - mondta.

Lehetőségek a cigányságnak

Másrészt a többségnek lehetőséget kell adnia a cigányság számára, hogy a gyermekek jó minőségű iskolákba járhassanak, és a képzettségükkel kikeveredhessenek nehéz helyzetükből, a felnőtteknek pedig munkalehetőséget kell kínálni - hangsúlyozta.
Kiemelte azt is: csak az a kormány kérheti a törvények betartását és a munkabarát életmódot a hazai cigányságtól, amely kabinet ezzel egy időben képes munkalehetőségeket is kínálni; "mi erre képesek leszünk: részben közmunka-lehetőségeket fogunk kínálni, részben pedig megindítjuk a gazdasági növekedést, és így a piac is kínál majd munkalehetőségeket".

Orbán Viktor ismét rámutatott, hogy szerinte a radikális jobboldalra szavazni elvesztegetett voksot jelent, ugyanis ma a jobboldalon csak a Fidesz látszik kormányképes erőnek.
A Fidesz elnöke pénteki országértékelőjében azt mondta, olyan kormányra van szükség, amely nemcsak a kormányzást, hanem a jegybankot és a pénzügyi felügyeletet is megújítja, mert ezek együtt, közösen viselik a felelősséget a magyar gazdaság összedöntéséért. Arra a keddi kérdésre, hogyan képzeli el a megújítást, úgy reagált: "abban bízom, hogy ezt ők is belátják".

Konkrét elszámoltatások

Az elszámoltatásokkal kapcsolatban több ügyet is konkrétan megnevezett, így a BKV, a sukorói kaszinó-beruházás, a MÁV Informatika, valamint a 2006-os "adathamisítás" ügyét is, de megjegyezte, hogy nem a kormányzó pártnak és nem is a leendő miniszterelnöknek a dolga, hogy ügyeket diktáljon a nyomozóhatóságok számára.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e miniszterelnök-jelölti vita, amelyre Mesterházy Attila, az MSZP és Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje is hívta, közölte: erről majd a Fidesz elnöksége hozza meg a döntést, még március 15. előtt.
Az interjú teljes terjedelmében a tervek szerint késő este kerül adásba.


Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Száguldó cirkusz 2011-2012
    Simon István
    Száguldó cirkusz 2011-2012
    4792 Ft
    Eredeti ár: 5990 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%