Gyengébbek lettek a felvételik

Nem véletlenül aggódtak diákok és szülők: majdnem minden gimnáziumban rosszabbul sikerült a gyerekek felvételi vizsgája, mint az elmúlt évben. Leginkább a matekeredmények romlottak. A hatosztályos középiskolákban átlagosan húsz százalékkal - írja a Magyar Rádió honlapja.

A legrosszabbul összességében a hatosztályos középiskolába jelentkezők teljesítettek a felvételin, tizennyolc százalékkal kevesebb pontot értek el a tavalyihoz képest. Az elmúlt négy év legrosszabb eredménye ez náluk. A négyosztályos középiskolák felvételizői csak 5 százalékot rontottak. A hagyományos négyosztályosok pedig még javítottak is egy kicsit. Ez a matematika- és a magyarfelvételi összevont eredményének átlaga.

Valamivel más a kép, ha külön nézzük a matematikát és a magyart. A matematika eredménye a hagyományos középiskolákba felvételizőknél tíz százalékkal rosszabb, mint tavaly, a négyosztályos tehetséggondozóba jelentkezőknél húszszázalékos a visszaesés, és a hatosztályos középiskolák felvételi eredményei is húsz százalékkal lettek rosszabbak.

A mateknál az egyetlen kivétel a nyolcosztályos középiskolák kategóriája, itt ugyanis néhány százalékkal jobban sikerültek a felvételik – tudta meg az MR1-Kossuth Rádió az Oktatási Hivatal elnökétől, Bakonyi Lászlótól. A pontszámok azt mutatják, hogy valóban rosszabbul sikerült a feladatoknak a megoldása általában, mint az elmúlt évben, viszont ugyanúgy elég nagy százalékban sikerült ezeket a dolgozatokat megírni közel százszázalékos eredményűre is. Maximumponttal nem, ott a maximum tájékán vannak közel ugyanannyian – mondta el.

Magyarból javultak az eredmények a négyosztályos középiskolában, tizenöt százalékkal. Mondták is a gyerekek, hogy idén sokkal könnyebb volt a magyar, mint tavaly. A hat- és a nyolcosztályos felvételiken viszont a magyareredmények is romlottak, tizenkét százalékkal. Az Oktatási Hivatal elnöke emlékeztetett rá, hogy a középiskolákban nincs felvételi ponthatár. Tehát a viszonylag rossz eredmények miatt nem érhet hátrány senkit, hiszen mindenkinek egyformán nehéz volt a feladat - mondja az elnök.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%