Fiktív számlázáson kapták a MÁV Hídépítő Kft.-t

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a rendőrség a MÁV Hídépítő Kft. hat egykori munkatársát, négyet őrizetbe is vettek.

A rendőrök 2006. augusztusa óta nyomoztak a MÁV Zrt. feljelentése nyomán. A feljelentés szerint a MÁV Hídépítő Kft. - amely a MÁV Zrt. 100 százalékos tulajdonában van - 2004. évre kimutatott 900 millió forintos vesztesége mögött a cég vezetőinek hűtlen kezelést megalapozó döntései állnak – áll a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.

A rendőrség szerint a nyomozás során több szabálytalanságra bukkantak, például a több ezer oldal iratanyag áttanulmányozása és rendezése során gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a kft. fiktív számlázást folytatott, amely mögött tényleges tevékenység nem állt.

A nyomozás során fény derült többek között arra, hogy több, úgynevezett provizórium - ideiglenes hídelem - legyártására kapott a kft. megrendelést, azonban az újak gyártása helyett a régieket festették át és számlázták le, mintha újak lennének - írta a rendőrség. A bűncselekményekkel okozott vagyoni hátrány meghaladja a 207 millió forintot.

A több száz oldalas igazságügyi mérnöki szakértői vélemény 2009. szeptemberében készült el, ez alapján gyanúsították meg kedden a hat embert különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel.

A kihallgatások folyamatban vannak, négy gyanúsítottat őrizetbe vettek és javaslatot tesznek előzetes letartóztatásba helyezésükre.

A BRFK a nyomozás során vizsgálja azt is, hogy más bűncselekmény is megvalósult-e.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Az Éhezők Viadala
    Suzanne Collins
    Az Éhezők Viadala
    2958 Ft
    Eredeti ár: 3480 Ft
    Megtakarítás: 15%
     A prágai temető
    Umberto Eco
    A prágai temető
    3060 Ft
    Eredeti ár: 3600 Ft
    Megtakarítás: 15%