Fidesz: a kormány hattyúdala a válság mélyítése

A Fidesz szerint a GDP alakulása, illetve a munkanélküliségi adatok is azt bizonyítják, hogy a kormány és gazdaságpolitikája csődöt mondott.

Erről Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján beszélt, ugyanis a tavalyi utolsó negyedévben 4 százalékkal csökkent a GDP az előző évhez képest és 11 százalék fölé emelkedett a munkanélküliség mértéke Magyarországon, ami egy újabb évtizedes negatív rekordnak számít.

"A mostani kormány hattyúdala a válság mélyítéséből áll, az utolsó hetek, hónapok is arról maradnak majd emlékezetesek, hogy az ország gazdasági állapotáról egyre riasztóbb adatok láttak, látnak napvilágot" - fogalmazott a politikus.

Kiemelte, hogy míg az európai országok többségében már javulás tapasztalható a gazdaságban, Magyarországon tovább tart a "drámai visszaesés". Szerinte ez már nem magyarázható olyan "kommunikációs trükkökkel", hogy világválság van.

Szijjártó a KSH-t is bírálta, mert úgy látja "elképesztő", ahogy dolgoznak. "A hivatal ugyanis "kihozott" egy olyan grafikont, amelyen a tragikus gazdasági visszaesést növekedésként tudja láttatni. Sokáig gondolkodhattak a statisztikai hivatalban, míg egy ilyen teljesen abszurd koordináta-rendszert ki tudtak találni" - vélekedett.

"A kormány képtelen úrrá lenni a folyamatokon, a kabinet és a gazdaságpolitikája egyértelműen kudarcot vallott" - összegezte álláspontját.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%