Tilos lesz a holokauszttagadás

Sólyom László köztársasági elnök aláírta a holokauszttagadást büntető törvény, mert úgy látja, a jogszabály nem alkotmányellenes - közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője.

Tilos lesz a holokauszttagadás
Sólyom azzal magyarázza döntését, hogy az ilyen büntető jogszabályokra nem az az alkotmányossági mérce vonatkozik, mint a véleményszabadság korlátozására. Ugyanis 2000-ben a nemzeti jelképek megsértése és az önkényuralmi jelképek használatára vonatkozó határozat lehetővé tette, hogy bizonyos vélemények kinyilvánítását akkor is bűncselekménynek nyilvánítsák, ha az nem uszít gyűlöletre.

Kumin Ferenc hozzátette, hogy az elnök helyteleníti, hogy az új törvényt a választási kampányban hozták meg, mert az idő nem alkalmas ilyen súlyú kérdések higgadt megvitatására.

A rendelet - amelyet Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje javasolt - egyébként 197 igen, egy nem szavazatot és 142 tartózkodást kapott a zárószavazáson.

Ezentúl három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti azt, aki nagy nyilvánosság előtt tagadja a holokauszt tényét, illetve kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel azt.

Az, hogy pontosan mit tartalmazzon a törvény, előzőleg kisebb vitát kavart, ugyanis a fideszes Répássy Róbert úgy módosította volna, hogy a nemzeti szocialista és a kommunista rendszerek emberiség elleni bűneinek nyilvános tagadását egyaránt büntesse. Ezt nem szavazták meg.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Száguldó cirkusz 2011-2012
    Simon István
    Száguldó cirkusz 2011-2012
    4792 Ft
    Eredeti ár: 5990 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%