Mesterházy: Orbán biankó csekket kér

Az elmúlt húsz évben nem volt arra példa, hogy valaki úgy akart volna választást nyerni, hogy nem mondta meg: a következő ciklusban mit szeretne megvalósítani - jelentette ki az MSZP miniszterelnök-jelöltje Jászberényben szerdán.

Mesterházy Attila a helyi Déryné Művelődési Ház nagytermében mintegy 100-150 ember előtt beszélt, akik tapssal fogadták a politikust és a rendezvény házigazdáját: Gedei József polgármestert, a Felső-Jászság MSZP-s országgyűlési képviselőjét.

A Fidesz nem tudott alternatívát adni

A lakossági fórumon a miniszterelnök-jelölt egyebek mellett kijelentette: az elmúlt húsz évben nem volt arra példa, hogy valaki úgy akart volna választást nyerni, hogy nem mondta meg: a következő ciklusban mit és hogyan akar csinálni. Orbán Viktor biankó csekket kér a választóktól. Azt várja, hogy bekötött szemmel kövessék őt. A Fidesznek ugyanis nincs politikai programja - tette hozzá.

Az elmúlt nyolc évben a legnagyobb ellenzéki párt politikája a "nem"-ekre épült, miközben nem tudott alternatívákat felmutatni a kormányzati programokkal szemben, vagy azok mellett - fogalmazott.

A kormányfőjelölt szerint a szakmapolitikai vita "eléggé primitív módon" történt fideszes visszautasítása a jobboldali párt demokratikus eszmék melletti kiállását is megkérdőjelezi. Ezért az idei választások nemcsak a jelöltek versengéséről szólnak majd, hanem arról is: vajon sikerül-e megőrizni az ország modernizáción, progresszión és demokrácián alapuló értékeit.
Az MSZP elkötelezett ezek mellett és három legfontosabb feladata között tartja számon a nemzeti modernizáció folytatását, a politikai kultúra megújítását, valamint a szélsőségekkel, a kirekesztéssel és a gyűlöletkeltéssel szembeni határozott fellépést.

Az MSZP a baloldal otthona

"Kikérem magamnak azokat a jobboldali újságírói és politikusi gondolatokat, melyek futóbolondnak állítanak be bennünket azért, mert hiszünk a baloldali nézetek létjogosultságában" - mondta Mesterházy Attila. Hangsúlyozta: jelenleg az MSZP az egyetlen olyan párt a magyar politikai palettán, mely otthona lehet azoknak az embereknek, akik a szociáldemokrata, vagy liberális értékeket, a demokráciát, az emberi méltóságot, illetve a magánélet szentségét fontosnak tartják.

A Fidesz ezzel szemben egy-egy megnyilvánulása kapcsán időről-időre saját magával is ellentmondásba keveredik - vélekedett Mesterházy Attila, aki szerint a jobboldal ma arról beszél: a jelenlegi kormány romba döntötte az országot, miközben az ember nem tud úgy végigmenni valamelyik település utcáin, hogy ne botlana uniós és hazai forrásokból megvalósult fejlesztésekbe.

Ellentmond magának a Fidesz

Emlékeztetett: Járai Zsigmond volt jegybankelnök, a Fidesz-kormány korábbi pénzügyminisztere a minap - hangsúlyozottan magánvéleményként - fiskális diktatúráról és a szociális kiadások csökkentésének szükségességéről tett említést. Azaz szerinte további megszorításokra van szükség - magyarázta a kormányfőjelölt, aki rámutatott: ezzel ellentétben a jobboldali párt azzal vádolja a kormányt, hogy a válságkezelő program túl sok áldozatot követelt a magyar társadalomtól. Holott a Fidesz szerint erre lett volna jobb, kevésbé fájdalmas megoldás.

"De elég a fideszes plakátokra, a sajtóban és a postaládákban megjelent politikai hirdetéseikre gondolni, amelyekkel önmagukban nincsen semmi probléma, ám ellentétesek azzal a kommunikációval, miszerint a párt még el sem kezdte a kampányát" - hangsúlyozta Mesterházy Attila, aki szerint a Fidesz még olyan jelentéktelen kérdésekben sem mond igazat.

Megvan a munka eredménye

A kormány elmúlt egy éves válságkezelő programjáról szólva kitért arra is, hogy e munkának immár tagadhatatlanul látszanak az eredményei. A politikus szerint kevés szó esik arról, hogy a kormány ez idő alatt 100 ezernél több munkahelyet őrzött meg és több mint 50 ezret teremtett. A gazdaság növekedési kilátásai pedig a következő kabinet számára a jelenleginél nagyobb mozgásteret - mintegy 2000 milliárd forintos többletforrást - biztosítanak majd.

Mesterházy Attila beszédében nem csak városvezetőként és országgyűlési képviselőként méltatta, de barátjának nevezte vendéglátóját, Gedei Józsefet, akiről elárulta: amellett hogy politikai szövetségese, gyakran a futballpályákon is egy csapatban játszanak. Végül "Éljen Magyarország, hajrá MSZP" felkiáltással búcsúzott hallgatóságától, hogy szerda délután még egy hasonló lakossági fórum vendége legyen az ugyancsak Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunszentmártonban.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

    Szavazás

    Mihez kezdjünk, ha befagy a Duna?
    Kapcsolódó cikkünk>>

    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%