Szigorodtak a fegyvertartás szabályai

A jövőben csak az kaphat saját tulajdonú sportlőfegyver-tartási engedélyt, aki legalább három éve igazolt tagja valamely sportegyesületnek; a fegyvertartási engedélyt kérőknek az új szabályok szerint előzetes pszichológiai alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük.

Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter a kormány szerdai ülése után elmondta: a kabinet módosította a fegyvertartásról szóló kormányrendeletet, az egészségügyi miniszter pedig az orvosi alkalmassági szabályokról szóló miniszteri rendeletet.

A kormány döntése értelmében az igazolt egyesületi tagság mellett az érintetteknek szüksége van az országos sportági szakszövetség által megállapított A, vagy másodosztályú minősítésre is - szögezte le a miniszter.

Forgács Imre aláhúzta: az új szabályok szerint pszichológia alkalmassági vizsgálaton kell átesnie ezentúl nemcsak a sportlövőknek, hanem valamennyi fegyvertartási engedéllyel rendelkezőnek, és az azt kérőknek is, így a vadász- és önvédelmi fegyverrel rendelkezőknek is.

A módosítás a kormányrendelet Magyar Közlönyben történő kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

    Szavazás

    Mihez kezdjünk, ha befagy a Duna?
    Kapcsolódó cikkünk>>

    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%