Nem érti a helyzetet a sávolyi polgármester

Bobek József, Sávoly polgármestere Bajnai Gordon miniszterelnökhöz fordul segítségért miután az MFB nem nyújt hitelt a motorpálya megépítéséhez, és ezzel a beruházó mellett ellehetetlenül a somogyi község is.

A polgármester az MTI-nek pénteken kijelentette: értetlenül áll a település és az egész térség az MFB döntése előtt, hiszen semmi olyan új eleme nem volt a hitelszerződés-tervezetnek, amiről már fél éve ne tudtak volna az érintettek. Emlékeztetett arra, hogy kormánydöntés garantálta a befektetőknek az állami hitelgaranciát, ezért kezdtek el milliárdokat költeni a beruházás előkészítésére. Bobek József meggyőződése, hogy az egyre durvább választási kampánynak esett áldozatul a Balatonring, amelynek még komoly jogkövetkezményei is lehetnek, és "az valóban értelmetlenül kidobott pénz lehet az adófizetők számára".

Sávoly azért fordul a miniszterelnökhöz sürgős segítséget kérve, mert a befektető, átvállalva állami feladatot, saját költségén megépítette a falu szennyvízhálózatát, de azt a helyi lakosság szükségleténél jóval nagyobb kapacitásúra tervezték, így azt a község nem lesz képes önerőből üzemeltetni a jövőben - mondta a polgármester. Hozzátette, a másik nagy gond, hogy csak azért nem zárták be eddig a település iskoláját a kevés gyerekszám miatt - jelentős önköltséget vállalva a továbbműködtetésével -, mert betelepülőkre számítottak. Erre a beruházás meghiúsulásával azonban nincs sok esély.

Bobek József szerint a történtek rávilágítanak: "Nincs már felelős kormánya ennek az országnak, senki nem mer érdemi döntéseket hozni, és ez óriási károkat okoz". Hangsúlyozta, hogy a sávolyiak és a beruházást támogatók nem mondtak le végleg a Balatonring megépüléséről. Remélik, hogy a következő kormány minél előbb felülvizsgálja majd a beruházással kapcsolatos döntést, és kiderül: van létjogosultsága a tervek megvalósításának.

Sávoly az eddigieknél is nagyobb elszántsággal gyűjti az aláírásokat a pálya megépüléséért, erre külön honlapot indítottak. A polgármester beszámolója szerint eddig több mint kétszáz település vezetője állt a beruházás mellé, és több mint ezer aláírást gyűjtöttek össze.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%