Adót csalt az Eclipse az állami megbízásokon

Az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetői és segítői fiktív számlákkal és pénzügyi műveletekkel 1,35 milliárd forint áfa- és 636 millió forint társaságiadó-fizetési kötelezettségük alól bújtak ki - írta a Fővárosi Főügyészség indítványára hivatkozva szombati számában a Népszabadság.

A lap úgy tudja, hogy az Eclipse - a nyomozás adatai szerint - 2007 és 2009 között összesen 8,1 milliárd forint értékű állami megbízást nyert el titkos közbeszerzési pályázatokon. Ezen informatikai beszerzések ellenértéke után azonban - a nyomozás jelen állása szerint - nem fizetett adót.

A pénzt különböző építőipari vállalkozások számlájára utalták, majd azok fiktív számláit felhasználva gyakorlatilag lenullázták adófizetési kötelezettségüket - írja a lap.

A Népszabadság szerint két jól elkülöníthető cégláncon keresztül mosták tisztára a pénzt, majd készpénzben felvették.

A vámőrség birtokában lévő előzetes adó- és könyvszakértői vélemény szerint az Eclipse 2007-ben 210 millió, 2008-ban 585 millió, 2009-ben pedig 553 millió forint forgalmi adót nem fizetett be a költségvetésbe.

Ebben a három évben mintegy 7 milliárd forint költséget számolt el jogtalanul, a hatóságok adatai szerint fiktív számlákkal. Ezekkel együttesen 636 millió forinttal csökkentette társaságiadó-fizetési kötelezettségét - írja a Népszabadság.

A lap szerint az ügy kínosan érintheti a Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatokat: az Eclipse rendre nemzetbiztonsági okokból titkosított pályázatokon nyert, az egyik pénzmosással gyanúsítható segítőjük pedig egy nemzetbiztonsági védelem alatt álló cég biztonságtechnikai vezetője volt.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%